Harmincöt új villanyautót ígér a Renault-Nissan-Mitsubishi

2022.01.28. 11:10

A francia-japán vállalatszövetség élt már szebb napokat: az elmúlt években új cégvezetési struktúrát kellett kialakítaniuk, és ettől a fejlesztések mintha háttérbe szorultak volna. Ám úgy tűnik, a szövetség egyelőre egyben marad, sőt, megpróbálja beérni a konkurenciát.

cmf-ev prez

A villanyautó-gyártás úttörői az utóbbi években ezen a téren maradtak le leginkább, és amúgy is szinte kötelező manapság nagy ígéreteket tenni nagy összegekkel. Nem csoda, hogy a Renault-Nissan-Mitsubishi vezetői is ezt teszik. A cég 35 új villanyautót ígér 2030-ra, és 23 milliárd euró befektetését a terület fejlesztésébe. A három cég a tervek szerint együttesen igyekszik majd lekötni az elektromos járműveikhez szükséges akkumulátor-gyártó kapacitást is: itt szintén elhangzott egy óriási szám: 220 GWh évente, igaz, ezt is csak 2030-ra szeretnék elérni.

Az ígéretek egy része persze már ma is futó projekteket tartalmaz, kvázi újracsomagolva, a 23 milliárd eurós befektetésnek például része a Nissan által korábban bejelentett 16 milliárdos csomag, amelyből saját palettáját tervezi villanyosítani. Arra a kérdésre, hogy elég lesz-e ekkora befektetés, a Renault pénzügyi igazgatója, Clodtilde Delbos annyit válaszolt, hogy a cégcsoport villanyautó-gyártási tapasztalataival együtt elégségesnek tűnik az összeg.

A részletekbe menő tervben több villanyautó-platform is szerepel. A CMF-EV nevű, amelyet az aktuális Nissan Ariya és Renault Mégane E-tech Electric alapjául is használtak, nagyjából 15 modell alapja lesz 2030-ra. De további modellekben használják majd a Dacia Spring CMF-AEV nevű alapjait, és 2024-től kezdődhet a CMF-BEV platform gyártása is, amely többek közt a Renault 5-ben és az azonos alapú Nissan Micra utódban szolgál majd. Ezt szánják a legfontosabb európai elektromos platformnak, amelyre éves szinten mintegy 250 ezer autót terveznek építeni.

A CMF-BEV platformmal mintegy 33%-os költségcsökkenést és 10%-os fogyasztáscsökkenést szeretnének elérni a jelenleg használt megoldásokkal szemben – amilyen a Zoe műszaki alapja – a rá épülő autókkal pedig a 400 km-es hatótávot célozták meg.

A villanyautós terveken túl a bejelentés egy nagyon lényeges üzenete az egységes fellépés volt: a Renault és a Nissan vezetői együtt prezentálták a terveket, és a szövetség elnöke, Jean-Dominique Senard külön is kiemelte, hogy a felek közti bizalom teljesen helyreállt. „Három évvel ezelőtt a szövetség példátlan válságot élt át, elsősorban a bizalom hiányának köszönhetően. Ez azonban már a múlt: most erősebbek és gyorsabbak vagyunk együtt, mint azt akár a legoptimistábbak képzelték volna.” - mondta.