Megmutatták a Mazda hátsókerekes platformját

2021.06.19. 14:59

A "Fenntartható Zoom-Zoom 2030" néven jelentette be a japán gyártó a középtávra szóló terveit, amelynek keretében a már emlegetett új platformokat is megmutatták. A Mazda már eddig is a prémium kategória felé kacsintgatott, de most technikailag is feljebb lépnek: igazi nagy szedánokhoz dukáló, hátsókerék-hajtással és soros hathengeres motorokkal építik néhány modelljüket, többek között a hatost – amivel kapcsolatban már az is felmerült, hogy az elnevezést is megváltoztatják. A tervekben öt hagyományos hibrid, öt plug-in és három teljesen elektromos modell szerepel.

A kibocsátási normák miatt a nagy benzinesek persze önmagukban nem életképesek, ezért a Mazda 48 voltos hibrid rendszert tervez a beharangozott hathengeres köré, de ugyanilyen lágy hibriddel szerelt dízelmotort is terveznek. A plug-int szintén a megvillantott platformra szánják, ám azt csak egy négyhengeressel kombinálják majd. A képek szerint a hátsó- mellett az összkerékhajtás is opció lesz, és a hosszmotorok mellett a keresztmotorok befogadására is képes lesz. A padlólemez különlegessége a kettős keresztlengőkaros első felfüggesztés, ilyet a Mazdák közül csak az MX-5-ben használnak; a hátsó pedig a multi-link valamilyen változatának tűnik.

Ez mindamellett, hogy rettentő izgalmas irányba tolja el a márkát, még mindig kevés lenne a fenntartható jövőjéhez, ám a kötelező, teljesen elektromos padlólemez sem maradt el a bejelentések közül: 2025-ben mutatkozik be a SKYACTIV EV Scalable (méretezhető) Platform, aminek egy Wankel-motoros hatótávnövelő is a részét képezi majd.

Hogy ebben a jövőképben hol helyezkedik el az MX-5, arról nem esett szó, és az sem egyértelmű, hogy megkaphatná-e a nehezebb, de mindenképpen erősebb hathengeres motort. Izgalmas gondolatkísérlet, de a kicsi roadster karakteréhez nem feltétlenül illene.