Elektromos kukásautót kezd gyártani az Irizar

2021.06.16. 12:28

A baszk autóbuszgyártó még 2019-ben mutatta be az FCC Medio Ambientével közös fejlesztésű, kommunális, elektromos meghajtású teherautó alvázát, vagyis az ie truckot. Ebben az évben két prototípust lepleztek le, amelyek egyike egy 6x2-es meghajtású, járóképes platform, a másik pedig egy szintén 6x2-es, oldalürítős szemétszállító kivitel. Ez utóbbit több európai ország nagyvárosában is tesztelték, a gyáriak szerint sikerrel.

A tesztek kiértékelését követően most az FCC Medio Ambiente élesben is kipróbálhatja az Irizar kukásautóját, ugyanis tíz darab ilyen járművet rendeltek a buszgyártó vállalattól. Ezek közül öt kéttengelyes, azaz 4x2-es hajtású, öt pedig a nagyobb teherbírású (maximum 18 tonna) háromtengelyes, amelynek szintén az első kerekei vannak meghajtva. Mindkét változat fülkéjének padlómagassága 370 milliméter, amely rekord a kommunális teherautók között. Az ie truck fülkéje négy személy részére nyújt kényelmes utazást. A kisebb (4x2-es) Irizar kukásautó egy feltöltéssel 280, a nagyobb (6x2-es) pedig 250 kilométert tud megtenni a tesztadatok szerint. Ami az FCC Medio Ambiente szerint bőven elég erre a feladatra, hiszen ezek a járművek nem tesznek meg nagy távolságokat a városokban.

A tíz új kukásautó Madridban, Barcelonában és Bilbaóban fog üzembe állni, a tervek szerint még idén. A kisebb kéttengelyesekkel a belvárosi szűk utcákban, a nagyobb háromtengelyesekkel pedig külvárosi területeken szedik majd össze a szemetet. Az FCC Medio Ambiente egyébként a világ egyik legnagyobb hulladékgyűjtő és -feldolgozó vállalata, amely néhány éve már elkezdte nullemissziósra cserélni járműparkját, azonban eddig full elektromos, nagy teherautókra még nem tudtak szert tenni. Az óriásvállalat sajtóközleménye szerint viszont a most forgalomba állított Irizar kukásautókat hamarosan újabbak követik, és már fejlesztik az ie truck utcaseprő, platós, darus és tűzoltóautó változatát is, amelyeket az elkövetkező években fognak bemutatni. Ezek mindegyikére továbbra is első számú vevő lesz az FCC Medio Ambiente.