Meg is mutatták az első Huawei személyautót

2021.04.21. 13:37

Bár komolyan csak a tavasz folyamán merült fel, hogy a Huawei az autóipar felé terjeszkedne, az első nagy lépést már meg is tették. A Sanghaji Autószalonon kiállítottak egy autót, amely hamarosan a Huawei üzleteiben is felbukkan majd, egyelőre Kínában.

Az SF5 persze nem saját fejlesztés: az SF Motors nevű cég fejlesztése, amelyet Seres márkanéven már bemutattak két éve. A Huawei még a nevét sem változtatja meg, egyszerűen felveszik a kínálatba a nagyobb Huawei Store áruházakban, a telefonok, tabletek és egyéb elektronikai termékek mellé.

Maga az autó egyébként egy 4,7 méteres, azaz nagyjából Audi Q5 méretű szabadidő-autó, amelybe hatótávnövelős elektromos hajtás kerül. Az autót két villanymotor hajtja, 551 lóerő összteljesítménnyel, és a tisztán elektromos hatótáv a gyári adatok szerint 180 km körül van – legalábbis a Kínában használt NEDC ciklusú mérés szerint – de egy 1,5 literes, négyhengeres benzinmotort is beépítenek az autó orrába, amellyel 1000 km feletti hatótáv érhető el. A komplikált technika persze nem lesz olcsó: az autó alapára 216 800 jüan, azaz átszámítva durván 10 millió forint lesz.

Bár a Huawei vezetése korábban jelezte, hogy egymilliárd dollárt szánnak autóipari fejlesztésekre, úgy tűnik, hogy az ilyen irányú terjeszkedést autógyártó partnerekkel képzelik kivitelezni. A Seres mellett a Beijing Automotive-val is együtt dolgoznak, egy olyan típuson, amely már a Huawei operációs rendszerét, a Harmony OS-t futtatja majd.