Villanymotorral is bemutatták a Genesis G80-ast

2021.04.20. 06:04

A Genesis egyelőre nem mutatott be dedikált villanyautó-típust, ahogy nem olyan régen a két testvérmárka, a Hyundai és a Kia megtette. Helyette a márka középső szedánját, a tavaly bemutatott G80-ast alakították át.

A hivatalosan Electrified G80-nak nevezett modell elsősorban apróságokban tér el a benzinestől. Ilyen a kisebb felületű, zárt hűtőrács, az átdolgozott első lökhárító, az új felnik, azaz csupa olyan részlet, amely inkább csak közelről tűnik fel, távolról legfeljebb akkor, ha épp kilóg a töltőkábel a hűtőrácsban kialakított nyílásból.

Az Electrified kétmotoros hajtást kapott, 365 lóerő összteljesítménnyel, bár az első motor lekapcsolható kivitelű. A luxusmodell ezzel a villanyautós mércével visszafogott teljesítménnyel sem megy rosszul: 4,9 másodperc alatt éri el a százas tempót. Az akkumulátor kapacitás-adatát egyelőre nem közölték, ahogy azt sem, hogy hová sikerült beépíteni, viszont NEDC ciklus szerint állítólag akár 500 km-t is elmehet az autó egy töltéssel.

Úgy tudjuk, ez az elektromos G80 változat nem csak Kínában lesz elérhető, ahol a premierjét tartották, hanem más piacokon is. Észak-Amerikában biztosan, de talán Európában is, ha egyszer végre elszánják magukat a Hyundai csoport vezetői a Genesis itteni piaci bevezetésére.