Soha nem látott összeget költene Amerika közlekedésfejlesztésre

2021.04.01. 14:33

Ahogy várták tőle, az új, demokrata amerikai elnök jelentős állami beruházásokat indít: a programot Biden úgy jellemezte, hogy újratervezik az ország infrastruktúráját.

„Ez nem egy olyan program, amely csupán a széleken igazít egy keveset... olyan befektetés, amelyet egy generáció csak egyszer engedhet meg magának... semmihez nem fogható az autópálya-hálózat kiépítése, illetve az űrprogram óta... Munkahelyek millióit teremtjük meg vele, jól fizető munkahelyek millióit.” – foglalta össze szerdai, Pittsburgh-i beszédében Biden a lényeget.

A legnagyobb tétel a giga-tervben a közlekedési infrastruktúra átalakítása. Erre 621 milliárd dollárt különítenek el, amiben persze út- és hídfelújítástól tömegközlekedés-fejlesztésen át mindenféle szerepel, de nagyon lényeges eleme a tervnek a villanyautó-töltő hálózat fejlesztése. Elsődleges célként fogalmazta meg az elnök, hogy az autóipar számára megteremtsék a belsőégésű motor leváltásának feltételeit, és ezzel alapjaiban korszerűsítsék az ország közlekedését.

Biden nagy tervének persze akadnak buktatói is: az anyagi hátterét például a vállalati adók emelésével tervezik finanszírozni. A Trump kormányzat jelentősen csökkentette ezeket a terheket, így a republikánus oldal valószínűleg jelentős ellenállást fejt majd ki a Biden-féle megaterv megvalósításával szemben. Ugyanakkor a terv lényeges része a helyi ipar foglalkoztatása, ami épp az amerikai cégek ellenállásának megtörésére lehet nagyszerűen alkalmas.

Ám akárhogy sikerül is a nagy tervet kivitelezni, egy biztos: a Trump kormányzatra jellemző, változtatásokat ellenző magatartást a Fehér Ház részéről aktív jövőépítés váltja a következő négy éves ciklusban, ami a globális autóiparra, illetve tágabb értelemben a közlekedésünk fejlődésének irányára és ütemére is nagy hatással lehet.