Ezzel a futurisztikus géppel mennek rá Biaggi rekordjára

2021.06.24. 13:41

Tegnap még csak lepel alatt láthattuk, most viszont már nem rejtegeti tovább az elektromos gépek sebességrekordjának megdöntésére tervezett gépét a White Motorcycle Concepts. A WMC250EV-nek nemcsak megjelenése szokatlan és futurisztikus, de technikai megoldásai is rendhagyóak.

A legszembetűnőbb az a hosszanti légcsatorna, amely a menetszél egy részét átvezeti a motorkerékpáron, lényegében a motoros alatt. Rob White, a cég alapítója már évek óta dolgozik ezen a V-Air névre keresztelt rendszeren, amely mind a szimulációk, mind a szélcsatornában folytatott tesztek alapján jól működik. Azt mondják, ennek köszönhetően közel 70 százalékkal alacsonyabb a légellenállás egy hagyományos felépítésű, de egyébként kiváló aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkező géphez képest.

A kialakításból adódóan több leszorítóerő jut az első kerékre, ami azért is hasznos, mert nemcsak hátul, hanem elöl is hajt a WMC rekordgépe. Szintén meglepő megoldás, hogy egy teljesen zárt lánchajtást alkalmaznak. Az F-Drive-nak hívott kialakítás szerint a lánc a lengőkaron belül fut.

A WMC250EV nevében a 250-es szám a céljukra utal: 250 mérföldes óránkénti sebességet szeretnének elérni vele, vagyis átlépnék a 400 km/h-t. Ezzel megdöntenék Max Biaggi rekordját, az olasz versenyzőlegenda ugyanis 367,01 km/h-val csúcstartó a nem teljes burkolattal rendelkező elektromos gépek mezőnyében. Itt ugye teljes burkolatos vagy streamliner gépnek azokat nevezzük, ahol a motorost körbeveszi az áramvonalas kaszni:

White-ék amúgy eközben más projekteken is dolgoznak. Következő munkájuk egy 300 köbcentis, háromkerekű robogó a Yamaha Tricity alapjain, de megbolondítva a V-Air rendszerrel és hibridhajtással. Így egy 500-as gép teljesítményét ígérik, feleakkora fogyasztás és károsanyag-kibocsátás mellett.