Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára

GettyImages-1094436050
Olvasási idő kb. 2 perc

Úgy vélik 3 ezer, de az is lehet, hogy 12 ezer éves a világ eddigi legnagyobb föld alatti birodalma. A teljesen véletlenül felfedezett, 85 méter mélységig a felszín alá húzódó, 18 emeletes barlangrendszer sokáig észrevétlenül húzódott meg Törökország alatt.

Aa történészek szerint akár 20-25 ezer embernek adhatott otthont, de nem állandóan. Az éghajlati és történelmi viszonyokat figyelembe véve, úgy vélik, hogy az 1963-ban felfedezett, gigantikus alagút- és barlangrendszer biztonsági célokat szolgált. A világörökség egyik legnagyobb misztikumaként is emlegetett föld alatti városra egy török férfi bukkant, aki a pincéjében épp falat bontott otthona átépítéséhez.

Hatalmas föld alatti világot tártak fel

A rendkívül alaposan kidolgozott építményrendszer – amelymintegy 18 emeletnyire, vagyis hozzávetőleg 85 méter mélyre nyúlik a föld alá – többek között iskolának, templomnak, istállónak, víz- és gabonatárolónak, valamint közösségi helységekenek adott otthont. A szellőzést több mint 50 szellőzőnyílás biztosította a vulkanikus eredetű kőzetbe vájt föld alatti birodalomban. Ez a kőzet a megmunkálhatósághoz elegendően puha, de a barlangváros teherbírásához elegendően szilárd összetételű is. Ezért lehetett, hogy Kappadókiában 200 körülire tehető a hasonló föld alatti rendszerek száma.

Ez a gazdasági és vallási központként is szolgáló, ősi bunker vagy alagútrendszer a hivatalosan elfogadott történelmi álláspont szerint az i. e. 8. században keletkezhetett. Ugyanakkor egyes szakértők úgy ítélik meg, Derinkuyu föld alatti városa lenyomata lehet egy sokkal korábbi, általunk egyelőre nem ismert, letűnt civilizációnak. Azok az alternatív történészek, akik ezt vallják, Derinkuyu létesítését akár 12 ezer évvel ezelőttre becsülik, amikor az utolsó jégkorszak véget ért. És mivel írásos emlék aligha maradt fenn a barlangrendszerben, ez a kérdés még egy ideig biztosan nyitva is marad.

Ha izgalmasnak találod a föld alatti birodalmakat, ebben a korábbi cikkünkben több ilyet is megismerhetsz.

Elképesztő föld alatti városok, amelyek több ezer ember befogadására képesekElképesztő föld alatti városok, amelyek több ezer ember befogadására képesek

Ezek a föld alatti városok nem csak méreteik miatt lenyűgözőek, ősi titkokat is rejtenek.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma

Igazán giccses lesz az Ovális Iroda, miután Donald Trump saját ízlésére formálja.

20 perce

  • világom
Visszatért az űrből, azóta állítja: mindenkit átvernek a Földdel kapcsolatban
Visszatért az űrből, azóta állítja: mindenkit átvernek a Földdel kapcsolatban

A világűrből szemlélve kijózanító a Föld látványa.

február 25., 07:26

  • világom
Ennek a négy fajnak az elszaporodása óriási pusztítást okozhat a bolygón
Ennek a négy fajnak az elszaporodása óriási pusztítást okozhat a bolygón

Ártatlannak látszó állatok is vannak köztük.

február 25., 05:46

  • világom
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik

A magyar falu lakói máig büszkék származásukra, bár nem beszélnek a nyelvünkön.

február 26., 08:20

  • világom
Ilyenek a piramisok felülről: meg fogsz döbbenni a látványtól
Ilyenek a piramisok felülről: meg fogsz döbbenni a látványtól

Teljesen más a látvány a történelem könyv lapjain, élőben a piramisok lábánál sétálva és ilyen magasból szemlélve.

február 25., 20:00

  • világom
Drónt küldtek Barcelona fölé, a felvétel leleplezte a város titkát
Drónt küldtek Barcelona fölé, a felvétel leleplezte a város titkát

Gaudí épületei mellett még sok érdekes titkot rejt Barcelona.

február 25., 14:00

  • világom
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon

Rengeteg hely van a világon, ahol radioaktív sugárzás érhet. Ez a 10 legveszélyesebb.

február 26., 07:26

  • világom
UFO-t látott több pilóta is, leállították a repülőtér forgalmát
UFO-t látott több pilóta is, leállították a repülőtér forgalmát

A pilóták állították, hogy UFO-t láttak, a vizsgálatok során nem találtak magyarázatot.

február 26., 05:46

  • világom
Ebben a városban minden épület és autó fehér
Ebben a városban minden épület és autó fehér

Az, hogy minden autó fehér, nem a legfurcsább dolog ebben az országban.

február 26., 06:30

  • világom
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve

Ahogy a baj, úgy gyakran a veszély sem jár egyedül, főleg ezeken a partszakaszon.

február 26., 08:50

  • világom
Sokan Hitlerrel hozzák összefüggésbe, pedig majd 200 éve áll már a Walhalla, a német dicsőség csarnoka
Sokan Hitlerrel hozzák összefüggésbe, pedig majd 200 éve áll már a Walhalla, a német dicsőség csarnoka

A germán népek dicsőségének csarnoka egyáltalán nem Hitler építészeinek ötlete volt.

február 22., 16:46

  • világom
A világ legtisztább tavát csak ezzel a feltétellel látogathatod meg
A világ legtisztább tavát csak ezzel a feltétellel látogathatod meg

A világ legtisztább tavánál nem lehet akármit csinálni, mutatjuk a szabályokat.

február 22., 19:00

  • világom
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt

A rendkívüli vészhelyzet kijárási tilalmat jelent az éjszakai órákban.

február 26., 09:36

  • világom
Lélegzetelállító égi jelenség bukkan fel: legközelebb csak 2040-ben láthatod
Lélegzetelállító égi jelenség bukkan fel: legközelebb csak 2040-ben láthatod

Ilyen jelenséget csak roppant ritkán lehet az égen látni.

február 24., 15:10

  • világom
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt

A NASA meghibásodott Starliner űrhajójának asztronautái kihasználják a nem tervezett lehetőségeket.

február 26., 10:36

  • világom
Elképzelhetetlen nélküle a csokoládé, mégis kicserélik ezt az alapanyagot
Elképzelhetetlen nélküle a csokoládé, mégis kicserélik ezt az alapanyagot

Túlságosan drága a csokoládé alapanyaga.

február 24., 12:40

  • világom
Ebben a kórházban kezelik 10 napja Ferenc pápát: tömegek imádkoznak az épület előtt
Ebben a kórházban kezelik 10 napja Ferenc pápát: tömegek imádkoznak az épület előtt

Ferenc pápa már tíz napja kórházban van: ezt tudhatjuk az intézményről, amely kezeli.

február 24., 14:36

  • világom
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott

Néhány évig élvezte a nyugdíjas éveket a brit külügy macskája, de most mégis visszatér a munkához.

február 26., 14:00

  • világom
Lélegzetelállító látvány a befagyott lillafüredi vízesés: nézd meg te is!
Lélegzetelállító látvány a befagyott lillafüredi vízesés: nézd meg te is!

A vízesés világviszonylatban nem túl nagy, de szépsége lenyűgöz mindenkit. Nézd meg, milyen csodálatosan fest ebben a hidegben.

február 22., 14:35

  • világom
Szálloda lesz a budapesti csokigyárból
Szálloda lesz a budapesti csokigyárból

A tervek szerint nyáron meg is nyitja kapuit a csokigyárból lett szálloda.

február 24., 12:10

  • világom
Hat évtized múltán megnyílnak a titkos Kennedy-akták: kiderülhet a valóság az elnök haláláról
Hat évtized múltán megnyílnak a titkos Kennedy-akták: kiderülhet a valóság az elnök haláláról

Kennedy elnök 1963-as halála után titkosították az eset aktáit, amelyek csak most kaphatnak nyilvánosságot.

február 23., 16:46

  • világom
Így telt Ferenc pápa éjszakája: friss híreket közölt a Vatikán
Így telt Ferenc pápa éjszakája: friss híreket közölt a Vatikán

Ez volt Ferenc pápa tizedik kórházi éjszakája, mióta betegen ápolják.

február 24., 11:10

  • világom
Ilyen volt Michael Jackson gyerekparadicsoma, Neverland
Ilyen volt Michael Jackson gyerekparadicsoma, Neverland

Ha már régóta kíváncsi vagy, milyen gyerekparadicsomban élhetett a popzene királya, gyere most velünk erre a kis bejárásra.

február 24., 08:50

  • világom
Ezek a világ legijesztőbb éttermei, egy rossz lépés életedbe kerülhet
Ezek a világ legijesztőbb éttermei, egy rossz lépés életedbe kerülhet

A békésen üldögélő emberek hirtelen felpattannak a székükről, és biztonságba helyezik magukat. Aki nem vigyázz, komoly árat fizethet...

február 24., 08:20

  • világom
Ez az igazi Dávid-Góliát küzdelem: 100 kiló a különbség a két szumós közt
Ez az igazi Dávid-Góliát küzdelem: 100 kiló a különbség a két szumós közt

Van, aki nem annyira a napi 20 000 kalória bevitelére és a testsúlyra fókuszál, hanem a technikára. Vajon kinek van igaza? A videóból kiderül.

február 24., 08:06

  • világom
Hordóban hajíttatta magát a Niagarába: ez lett az őrült tervből
Hordóban hajíttatta magát a Niagarába: ez lett az őrült tervből

Ma már tilos az efféle őrült terv. Nem is csoda, ahogy a vízesés napjainkban kinéz. Nézd meg te is.

február 23., 19:30

  • világom
Kísérteties 9/11: számla igazolja, hogy a tragédia után is vásároltak a World Trade Centerben
Kísérteties 9/11: számla igazolja, hogy a tragédia után is vásároltak a World Trade Centerben

Hátborzongató belegondolni, hogy a World Trade Centerben tartózkodók között voltak, akik nem is tudtak a terrortámadásról.

február 23., 06:00

  • világom
Ilyen egy fekete lyuk hangja: a zaj kísérteties
Ilyen egy fekete lyuk hangja: a zaj kísérteties

A fekete lyuk önmagában nem rendelkezne hanggal, de képes hanghullámokat generálni. Ezt most meg is hallgathatod, ha elég bátor vagy.

február 22., 20:00

  • világom
Úgy tűnik, nem válik be Nostradamus jóslata, legalábbis egyelőre nem valószínű
Úgy tűnik, nem válik be Nostradamus jóslata, legalábbis egyelőre nem valószínű

Néhány napja még úgy volt, hogy 2032-ben aszteroida érheti el a Földet. Nostradamus jóslatai között szerepelt is egy ehhez hasonló esemény.

február 23., 20:00

Érdekességek