Március 23-án este 18:00-tól Magyarország–Törökország UEFA Nemzetek Ligája-mérkőzésre való tekintettel egy sor közlekedési változás jön Budapest-szerte – főleg az eseményén színhelyéül szolgáló Puskás Aréna környékén.
A lezárások és terelések már délután 3 órakor megkezdődtek, viszont nem csak negatív hozadéka van az eseménynek, hiszen több kötöttpályás eszköz is sűrűbben fog közlekedni – hívta fel rá a budapestiek figyelmét az Index.
A BKK közleménye szerint a stadionba a Stefánia út és a Dózsa György út felől is be lehet majd lépni, s mivel a parkolási lehetőségek korlátozottak, ezért javasolják a gyalogos megközelítést a Verseny utca és a Puskás Ferenc Stadion metróállomás felől. Ráadásul lezárják
- a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között;
- a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között;
- az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között;
- illetve a Verseny utcát és az Istvánmezei utat.
A BKK járatai
Aki közösségi közlekedéssel érkezik, az a következőképp tudja megközelíteni az arénát:
- a belváros felől az M2-es vagy az M4-es metróval a Keleti pályaudvar állomásnál leszállva, majd a Verseny utcán és a Dózsa György úton át gyalog;
- az Örs vezér tere felől az M2-es metróval a Puskás Ferenc Stadion állomásnál leszállva, majd a Kerepesi úton és a Dózsa György úton át gyalog;
- az 1-es villamossal utazóknak a Stefánia úti kapuk (IX., X., XIII.) az Egressy út / Hungária körút megállóhelytől az Egressy úton keresztül gyalog, a Dózsa György úti kapuk (III., VI.) a Puskás Ferenc Stadion M megállóhelytől a Kerepesi úton és a Dózsa György úton át gyalog;
- a Thököly úton közlekedő autóbuszokkal a Dózsa György úti kapuk (III., VI.) a Reiner Frigyes park megállónál leszállva, majd gyalog a Dózsa György úton át érhetők el, a Stefánia úti kapuk (IX., X., XIII.) pedig a Stefánia út / Thököly út megállóhelytől gyalog a Stefánia úton.
A meccsre való tekintettel az 1-es villamos, az M2-s és az M4-es metró gyakrabban jár vasárnap. Ezenfelül egyéb segítséget is nyújt a BKK a mérkőzésre igyekvőknek: a Thököly úton közlekedő busz a Reiner Frigyes park és a Thököly út / Stefánia út is megáll. Emellett a következő változtatásokkal számolhatnak a fővárosban közlekedők:
- a 30-as autóbusz mindkét irányban a Thököly út–Dózsa György út útvonalon közlekedik, nem érinti a Verseny utcai megállót.
- a 75-ös és a 75A trolibusz a Puskás Ferenc Stadion és Kőbánya alsó vasútállomás helyett a 79-es vonalán a Keleti pályaudvar M végállomásig közlekedik, az Ötvenhatosok tere és Kápolna tér közötti megállókat nem érinti;
- a 77-es trolibusz módosított útvonalon, a Stefánia út helyett a Hungária körúton jár, a Puskás Ferenc Stadionnál a Hungária körúton, a Kerepesi út előtt a 75A trolibusz végállomásán vagy a 901-es busz Óbuda irányú megállóhelyén lehet felszállni;
- a 95-ös, 130-as, 195-ös autóbuszok a Puskás Ferenc Stadionnál a Kerepesi út / Ifjúság útja csomópontjában lévő végállomási megállójukat nem érintik.
Az eseményre való eljutáshoz a MOL Bubi közbringarendszer is igénybe vehető – amit bőszen ajánl is a BKK –, hiszen gyűjtőállomás mind a metróállomásnál, mind a környező utcákban található,
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Már zakatol az első Alstom-mozdony

Felborogatják az amerikai termékeket a boltokban, durvul az európai bojkottmozgalom

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
