Lovas Rozi: Babszem Jankó

A mai mesében súlyos állatáldozatok árán, de kiderül, hogy attól, hogy valaki kicsi, még várhatnak rá nagy dolgok!

A mai mesélőnkről:

Lovas Rozi színésznő nevét a legtöbben valószínűleg A mi kis falunk vagy éppen a Válótársak című sorozatokból ismerhetik, de szerepelt A berni követben és a Made in Hungáriában is. Korábban nyert már Junior Príma Díjat, valamint kétszer is megkapta a POSZT Legjobb 30 év alatti színésznőjének járó díját. Az elmúlt években az ország számos színházában feltűnt néhány szerep erejéig, most egy kis pihenőre vonul, mert nem sokkal azután, hogy leforgattuk vele a fenti mesét, megszületett a kisfia.

Mi az a Mesemondó?

Felkértünk egy sor ismert színészt és zenészt, hogy olvassanak fel nekünk régi diafilmeket, amelyek sokszor még magukon viselik az előző rendszer lenyomatait néhány elejtett félmondat, szokatlan narratíva vagy éppen nagyon didaktikus üzenet formájában.

De persze olyan diafilmek is készültek szép számmal a magyar diafilmgyártás százéves történetében, amelyek művészi rajzokkal, kedves vagy éppen nagyon is véres történetekkel igyekeztek lekötni a mesékre váró gyerekeket.

Válogattunk mindenféléből, úgyhogy lesz itt minden, hercegnők, állatok, furcsa és vicces mesék, meg persze rengeteg tanulság!

Ha megnéznétek a többi mesét is, ide kattintsatok!

mozi fekvo.png

Ha ti is akartok otthon diázni: www.diafilm.hu. További hangosított diafilmeket pedig ezen a Youtube-csatornán nézhettek.