Kiss Jenő ritmusra ugráltatja az izmait, de mihez kezd egy gitárral?

2021.11.22. 08:02
A SZESSÖN sorozatának célja, hogy olyan ismert embereket ültessen le a próbaterembe, akikről nem feltételeznénk, hogy van fogékonyságuk a zenére. Kiss Jenő testépítőként ki tudja, hány tonna súlyt emelt már meg, mennyi izmot szedett fel magára. De ő sem csak testépítő, legalábbis a Port.hu ezt próbálta meg bebizonyítani.

Mint kiderült, Kiss Jenőnek elég jó a ritmusérzéke, mivel simán tudta ütemre ugráltatni a mellizmait. A testépítőnek nem is kimondottan gyúrás közben fontos a zene, mert egy versenyen akár döntő szerepe is lehet annak, hogy az adott testépítő milyen számot választott magának a pózoláshoz. Az is elég ciki tud lenni, amikor egymás után többen is ugyanarra a zenére állnak be és feszítenek. Kiss Jenő elmondása szerint korábban előfordult, hogy rengetegen Gary Moore egyik ismertebb szólójára pózoltak a színpadon. Gyúrás közben fontos a zene, ez tény, az viszont meglepő, hogy ő például a Csinibaba című film zenéjét választaná a súlyok emelgetéséhez.

Ettől függetlenül jöhet a keményebb rock is, mint például az AC/DC.

A testépítő elárulta, hogy még sosem vett jegyet koncertre. Olyan persze már történt, hogy elcsípett egy Caramel-fellépést, de csak azért, mert pont ott volt, amerre éppen ő is járt. Elmondása szerint benne nem volt meg az inger, hogy ott legyen a tömegben egy bulin. Egy AC/DC-re azért elmenne.

Elárulta, hogy ugyan most személyi edzőként dolgozik, de még nem végzett a profi testépítői karrierjével. Van is egy célja jövőre: ha lemegy a koronavírus-hullám, elkezd durván felkészülni egy versenyre.

Most viszont hat darab vékonyka kis fémhúrral kellett megküzdenie, hogy el tudja gitározni a Highway to Hellt. Így sikerült: