Teljesen átértékelte a monogámiát Járai Máté, mióta feleségével, Kírával megreformálták a kapcsolatukat. Bár a Jászai Mari-díjas színész jó ideje nyíltan vállalja, hogy kedvesével nyitott kapcsolatban élnek, úgy gondolja, az egyéjszakás kalandok nem érnek valami sokat, ha csak a szexről szólnak.

Járai számára fontos az intimitás. S mint mondta, nem tekint válóokként a hűtlenségre: több mint két évtizede tartó házasságában ez inkább egy fűszerként ér fel.

Senki mással nem tud olyan lenni egy csók vagy egy érintés, mint amilyen Kírával. Az intimitásért tenni kell, hogy egy idő után ne csak barátok vagy lakótársak legyünk. Persze ez nagyon hullámzó, éppen ezért folyamatosan dolgozni kell azon, hogy kívánatosak maradjunk a másik számára, hiszen huszonhárom év együttlét után nehezen tud újat mutatni az ember. A legtöbb párkapcsolatban, házasságban válóok a hűtlenség, a mi életünkben azonban inkább egy fűszer

– fejtette ki a Story magazinnak a színész, hozzátéve: korábban csak monogám kapcsolatban élt. Feleségével, Kírával tizennégy együtt töltött év után döntöttek úgy, hogy megreformálják házasságukat.

Járai arról is beszélt, mit gondol az egyéjszakás kalandokról.

Az már más kérdés, hogy hány olyan nővel voltam együtt a házasságunk alatt, akiért megérte akár csak öt percet is a feleségem nélkül töltenem. Az egyalkalmas testi együttlét sem ér semmit, ha csak a szexről szól, mert akkor nem lesz több egy szimpla tornaóránál

–  emelte ki a színész a lapnak, amit a 24.hu szemlézett.

Ön a párjával maradna megcsalás után?

(Cikkünk vezető képe: RTL Klub/Sajtóklub)