Látom, hogy a barátja nem épp az én kategóriám

Igazából csak szeretném megköszönni a Randiblogba üzenőknek, hogy írnak...

Nagyon örültünk, hogy egy olyan levél jött most, amely ezzel a köszönetnyilvánítással kezdődik, mert ezt mi sem győzzük eleget hangoztatni: köszönjük mindenkinek, aki valaha is írt levelet a Randiblognak! Ebbe bele kell természetesen érteni Gábrielt is, az alábbi levél beküldőjét, mert azért ő sem csak köszönetet mond, hanem mesél is. Szóval az ő levelét is köszönjük!

Gábriel nem sokkal a levele megírása előtt futott össze véletlenül egy lánnyal, és ez a találkozás igencsak felkavarta – ez indította őt az alábbi sorok megírására. Gábrielnek valószínűleg egy nehéz helyzettel kell majd megbirkóznia a közeljövőben, amihez a legjobbakat, sok szerencsét kívánunk neki! Ha önnek esetleg volna tanácsa, vagy még inkább, saját tapasztalata a témában, kérjük, írja meg nekünk! De természetesen új történeteket is folyamatosan várunk, mindig mindent e-mailben, a Randiblog alábbi címére.

„Nincs senkim, pedig már abban a korban vagyok, hogy (azért nem ötvenéves) már „illene” valakit becserkésznem.

A munkahelyemről elszakadva megint sikerült picit járkálnom a városban, és persze megint összefutottam azzal az egy bizonyos személlyel, ennek kapcsán merült fel a levél gondolata. Mi ezzel a probléma... Mármint azzal, hogy összefutottam vele... Az, hogy bár vágyom rá, hogy lássam, jobb lenne, ha elkerülném.

Tudom, hogy nem lesz köztünk soha semmi, de ennek én vagyok az oka. Egyszerűen jobbnak látom, ha nem teszek ki egy ilyen lányt, vagy inkább nőt annak a kellemetlenségnek, amire mellettem számíthat. Igaz, van most barátja, de mindig is láttam a lányon, hogy érdeklődik irántam, és a barátja valahogy nem képes csak magának tartogatni. Például ha én együtt lennék azzal, akit szeretek, akkor nem néznék másokra úgy, ahogy ő néz rám.

Viszont látom, hogy a barátja nem épp az én kategóriám. Egyszerűen mindenben jobb nálam. Jobban néz ki, nagyobb életkedve van, sikeresebb, több pénze van, stb. Egyszóval jobb parti.

Próbálhatnék kifogásokat keresni, próbálhatnám felülmúlni, de minek keressem a kibúvókat, ha ez az igazság? És bár nemigen ismerem, de látom, hogy több mindent meg tud adni a lánynak, mint én. Hülye lenne bárki is egy magamfajtára ránézni is, ugye? Aha persze...

Sokkal könnyebb lenne, de nem így van. Nem tudom, miért, de láttam ezen a bizonyos hölgyeményen, hogy amint először megpillantott évekkel ezelőtt, elfogta az a bizonyos érzés, ami hosszú idő után talán szerelmi bánathoz vezet... De miért? Örök rejtély. Ő sem az én kaliberem. Azért lenne könnyebb, ha nem érdekelném, mert előbb vagy utóbb mindenkit el tudok feledni, ha más nem érdeklődik felőlem. De ő nagyon is érdeklődik, ha találkozunk, és ezt nem tudom megszokni.

Az a baj, hogy mind a külső, mind a belső tulajdonságai túl szépek ahhoz, hogy közömbösülni tudjak vele. Tegnap, amikor újra megláttam hosszú idő után, és elkaptam a tekintetét, azonnal elbűvölt. Szó szerint elbűvölt. Mesébe illően.

Ez az, amit nem képes elérni bárki, legyen akármilyen szép.

Az a fajta lány, aki megihlet, akiről verset írnék, akit lerajzolnék. Aki körül éjjel is jár az eszem és inkább rágondolok, minthogy aludjak, mert szebbet nem is álmodhatnék.

Ráadásul úgy néz ki, a közeljövőben naponta fogjuk látni egymást, úgyhogy nem tudom, mi lesz. Ha elkezdünk beszélgetni, elkezdünk barátkozni, biztos, hogy el fogok gyengülni és bele fogok szeretni. De nem akarok olyan rossz lenni hozzá, hogy megpróbálom elszeretni a barátjától, ha tudom, hogy velem csak rosszul járna. Ebben az esetben igaz a mondás:

ha igazán szereted, elengeded.

Szóval megint kemény jövő elé nézünk...

Amit pedig megköszöntem a Randiblogba íróknak: olyan jó, hogy tartjátok az emberben a lelket. De komolyan! Nem elég, hogy szinte mindenki élt már át randiblogsztori-feelinget, még azt is olvashatjuk állandóan, hogy ki hogyan, kivel, mikor, hányszor csalta meg élete szerelmét, és hogyan múlnak el igaz szerelmek.

Annyira jó…

Miután én is keresztülmentem szívszorító csalódásokon, azon morfondírozhatok, hogy vajon ő is ilyen lenne-e egy idő után. Ami még talán fájóbb lenne, mint az, ha elhagyna, mert akkor más emberré válna.

Most legalább tudom, hogy olyan, amilyen, és inkább legyen mással olyan, amilyennek szeretem, minthogy mellettem változzon meg.”