Nem közvetlenül Orsolya levelére reflektálnék, inkább csak kiegészíteném. Egyébként a levél szívemből szólt, s bevallom, a kommentárok hangnemén megdöbbentem. Jó, a stílussal nem feltétlenül tudok azonosulni, én „diplomatikusabban”, finomabban fogok fogalmazni.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Jópár hete már annak, hogy megjelent itt a Randiblogban Orsolya levele, amely egy sor elvárást fogalmazott meg a férfiakkal szemben. A mai posztban olvasható levél Hortenzia álnevű olvasónktól érkezett, és Hortenzia, amint azt a fenti bevezetőben is említi, sokban egyetért Orsolyával, sőt, amellett érvel, hogy nem szabad engedni az elvárásokból.

Ahogy Orsolyának számos válasz érkezett, úgy feltehetőleg (sőt, remélhetőleg) Hortenzia gondolatai is sok olvasónkat arra indítanak majd, hogy szintén beszámoljanak saját tapasztalataikról. Írjon ön is, az alábbi címre várjuk a levelét!

Kattintson ide a címünkért:
randi O@0 mail.velvet.hu

Szóval kérdezném: miért ne lehetnének egy nőnek elvárásai? Miért számít anyagiasnak, ha partnerétől elvár bizonyos anyagi színvonalat? Miért lenne felszínes, ha a társunk külsejével kapcsolatban is vannak elképzeléseink, netán elvárásaink?  Az idő elteltével – jelenleg 33 vagyok – én is válogatósabb lettem, s igen a hozzám hasonló „anyagias, túl sokat elváró” nők is találnak maguknak partnert, szóval megéri várni és válogatni, s nem lejjebb adni a színvonalat. De lássuk a történeteimet szigorúan dióhéjban (hogy még véletlenül se untassak senkit), amik eddig a „fenenagy finnyásságig” vezettek.

1.

Nos igen, volt olyan kapcsolatom, ahol miután a jelenlegi pozíciómat a munkahelyemen elfoglaltam, szerencsétlenségére az akkori barátomnak pont megszűnt az állása. Ezzel nem is lett volna gond, csak ő nagyon kényelmesen úgy gondolta, hogy na akkor én már keresni fogok annyit, hogy mindkettőnket eltartsam, s nem kapkodott a álláskereséssel. Bő 10 hónapig állt fent a szituáció, meguntam. Kösz, de senki pótmamája nem akarok lenni. Igen, egy férfi legyen hozzám hasonló (vagy esetleg) jobb anyagi helyzetben. Nincs túl sok szabadidőm, tudjuk tartalmasan, programokkal eltölteni, nem kell az én számlámat is kifizetni, ha esetleg étterembe mennénk, de könyörgöm, ne én pénzeljek már valakit.

2.

Jelenlegi kapcsolatot megelőző pár alkalmas randipartnerem igen korán, s váratlanul ért pénztárcában való vájkálásaiból is hamar elegem lett: „hát nem is csodálom, ha ilyen puccos környéken bérelsz lakást”. „Ja bocs, te céges kocsival rohangálsz, úgy könnyű.” (Hát én kérek elnézést, napi 9-10 órányi meló mellett a munkahelyemhez közeli, jó infrastruktúrájú helyet választottam, hogy ne menjen el még 1,5-2 óra az oda-vissza utazással.) Na de nem is ez a fintorgós, negatív hozzáállást sugárzó beszólás a legnagyobb bajom, hanem a mögötte megbúvó „én bezzeg nem tehetem meg” kishitűség, amivel nem tudok azonosulni.

3.

Szintén tiszavirág életű kapcsolatnak se igazán mondható dolog – jó pár évvel ezelőttről. Igazi, vagány, belevaló férfinak tűnt. Egészen addig, míg felajánlom, hogy hétvégére van két jegyem színházba. Utolsó pillanatban érkezik az üzenet, hogy bocsi, de ő „nem vágyik ilyen sznob helyekre”. Megjegyzem egy könnyed darabot néztünk volna, nem többfelvonásos balettet az Operában. Valóban, nem mind szórakozunk egyformán, de a partnerem legyen nyitott az új dolgokra és művelődésre.

4.

S végül a külsőségekről. Én se leszek már fiatalabb, jöhetnek a vagdalózó kommentárok. De figyelek a külsőmre, a bőrömre, a hajamra. Maximális ápoltságot nyújtok magam, s a partnerem felé is. Mozgok, karbantartom magam. Figyelek az étkezésemre, nem csak a kollégáim nagy részéhez hasonlóan lerohanok ebédszünetben a kifőzdébe zsírban tocsogó tegnapi „frissensültért”, vagy tömöm a számba a 10 centi vastag pizzát. Ezért hadd várjam már el, hogy a partnerem se egy elhanyagolt testű, igénytelen pacák legyen, mert köszi, de a lógó hasat és mellet nálam semmilyen autó sem kompenzálja.

Még pár szó az igényességről. Legyen igényes az ételre is, amit eszik. Bocs, de nem vagyok már tizenéves, hogy a Mekibe járjunk. Legyen igényes, s nyitott filmekre, zenére, kulturális programokra. Igen, ezeket mind az elvárásaim. S igen, megtaláltam ezt egy keresett személyben, szóval üzenem a hasonló cipőben járó nőknek, ne adjátok fel, ne érjétek be kevesebbel!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!