Számtalan ember küzd különböző diétákkal, illetve izzad az edzőtermekben azért, hogy leadja a felesleges kilókat. Kellő kitartással mindennek meg is van a gyümölcse, ám azon már kevesen gondolkodnak el, hogy a leadott plusz kilók vajon hova kerültek, mégis milyen módon tűntek el? Ezekre a kérdésekre nemrég szakember felelt, a válaszok pedig igencsak megdöbbentőek.

Szigorú diéta és kellő mennyiségű és intenzitású testedzés mellett bárki megszabadulhat a fölösleges kilóktól, ám a zsír nem mindennapi módokon távozik a testünkből. Hogy pontosan hogyan, arról nemrég Fatima Cody Stanford, a Harvard orvos- és gyermekgyógyász professzora, valamint a Massachusetts General Hospital elhízással foglalkozó orvosa rántotta le a leplet. Mint azt elárulta,

a zsír legfőképpen a verejtékkel, vizelettel, illetve levegővel együtt távozik a testünkből, miután vízzé alakul.

„Vízként a bőrünkön keresztül a verejtékkel, illetve a vesénken keresztül a vizelettel választódik ki és távozik a testünkből a zsír. Szén-dioxidként pedig a tüdőnkön keresztül, kilégzéskor. Bizony, szó szerint kileheljük a zsírt” – magyarázta Fatima Stanford. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a zsír vízzé alakulásához elengedhetetlen a diéta, illetve a testmozgás. A súlycsökkentéshez mindkettő egyaránt szükséges, a megfelelő étrend azonban sokkal többet nyom a latba, mint az edzés. Az is fontos, hogy pontosan mérni tudjuk, mennyi zsírt vesztettünk, ennek azonban nem a hagyományos mérlegelés a legjobb módja. A legcélszerűbb olyan speciális mérleget használni, amely méri a testzsírszázalékot, idővel pedig a legjobb, ha mérni kezdjük és nyomon követjük a derékkörfogatunkat.

Bár a fogyókúrák trükkösek lehetnek, hiszen változó, hogy személyenként mi válik be a leginkább, néhány alapvető lépést érdemes mindenkinek betartani. Dr. Stanford szerint a legfontosabb a magas minőségű fehérje-, a teljes kiőrlésű gabona-, zöldség-, illetve gyümölcsfogyasztás, valamint legalább heti 150 perc kardió és két nap erőnléti edzés. Amit mindenképpen kerülni kell, az a jelentős kalóriadeficit vagy -korlátozás. Bár kezdetben gyors zsírvesztéshez, ugyanilyen gyorsan a leadott súly visszaszedéséhez vezethet, valamint izomvesztéssel járhat, illetve tápanyaghiány is kialakulhat a szervezetben.

A fogyókúrázóknak érdemes tudniuk, hogy a diéta és az edzés kéz a kézben jár és csak hosszú távú befektetésként működik, vagyis ha a teljes életmódunkon változtatunk. Mint azt fentebb is írtuk, az orvosi tanácsok, illetve kutatások szerint a helyes táplálkozás számít leginkább, így ha kilókat szeretnénk leadni, sokkal fontosabb az, hogy mit eszünk, mint hogy mennyit. Ehhez csatlakozik a kellő idejű testmozgás. Sokan hajlamosak arra, hogy inkább az edzésre fektessék a hangsúlyt, étkezéskor pedig több mindent megengednek maguknak, ám ebben az esetben ugyancsak nem fognak látványos eredményt elérni. Ha ellenben a fogyókúrázók betartják a tanácsokat és odafigyelnek mind a diétára, mind a mozgásra, a kitartásuknak meglesz a gyümölcse, még ha nem is onnan olvadnak le rögtön a kilók, ahonnan szeretnék. Ez utóbbit ugyanis nem lehet befolyásolni, az nagy részben a genetikától függ.

(Women's Health)

(Borítókép: Derékmérés. Illusztráció: Getty Images)