Körkörösen, sűrű sörtéjű fogkefével, legalább három percig: ez a helyesen végzett fogmosás általános szabálya, ám a technikán, az eszközökön és az időtartamon kívül az sem mindegy, hogy mikor nyúlunk a fogkefénkhez.

Március 20. a Szájápolás Világnapja. A nemzetközi alkalmat a Fogorvosok Világszövetsége (FDI World Dental Federation) vezette be és határozta meg annak idejét 2013-ban. A világnap apropóján nem mehetünk el szó nélkül a szájhigiéné alappillére, azaz a fogmosás mellett, bemutatva annak helyes kivitelezését.

Az egyik legnagyobb hiba, amit sokan elkövetnek, hogy étkezés után szinte azonnal megmossák a fogukat. Bár minden étkezés után előnyös legalább fél órát várni a fogmosással, a az esetek többségében nem okoz nagy gondot, ha ennél előbb nyúlunk a fogkeféhez, ám ha savas ételeket, italokat fogyasztottunk, akkor hosszútávon így súlyosan roncsolhatjuk a fogainkat.

Ennek oka, hogy a savas táplálékok kioldják a fogakban található ásványi ionokat, amelyek visszaépülése időt vesz igénybe. Ennek megtörténte előtt a fogkefével lemosnánk ezeket a hasznos molekulákat.

Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy étkezéskor a fogzománc is felpuhul, így sérülékenyebbé válik a fog. Hogy a zománc állaga helyreálljon, ahhoz is legalább fél óra szükséges, fogat mosni csak ezt követően ajánlott.

Ha nem figyelünk oda arra, hogy a táplálkozáshoz mérten megfelelően időzítsük a fogmosást, idővel mattá válhatnak a fogaink, megkophatnak, a későbbiekben pedig elszuvasodhatnak és gyökérkezelés is szükségessé válhat. A tavaszi, nyári időszak beköszöntével különösen fontos ügyelnünk erre, kiváltképp gyümölcsök és zöldségek fogyasztásakor.

A fogmosásról további hasznos információkat árul el az alábbi videóban dr. Michailovits Georgina, a Semmelweis Egyetem parodontológus szakorvosa, aki a helyes fogápolási technikát is bemutatja.

(Player)

( Borítókép: Fogat mosó férfi. Illusztráció: Getty Images)