Egészségügyi kockázatokat rejt magában, ha több ideje szobahőmérsékleten álló vizet fogyasztunk.

Sokaknál bevett szokás, hogy lefekvés előtt egy pohár vizet tesznek az éjjeliszekrényükre, hogyha az éjszaka közepén megszomjaznak, vagy ha reggel felkelnek, azonnal tudják hidratálni magukat. Massachusetts-i kutatók nemrég megállapították, hogy ez a szokás az egészségünkre is ártalmas lehet, hiszen a különböző baktériumok szaporodása jelentősen felgyorsul 22-25 fokos szobahőmérsékleten.

via GIPHY

Marc Leavey, a Massachusetts-i Mercy Medical Center egyik szakértője rámutatott, hogy a vízben a porszemcséken felül olyan mikroorganizmusok is megtelepedhetnek, amelyek megfázást, vírusos-, illetve bakteriális fertőzéseket idézhetnek elő. Nyári időszakban ez hatványozottan igaz, mi több, a jó időben a lakásba beszabadult szúnyogok és legyek a vízbe is lerakhatják petéiket. Mindezen túl 8-10 óra leforgása alatt a vízben lebomlanak a szén-dioxid részecskék, így a folyadék íze és pH-értéke is megváltozik. A szakemberek azt javasolják, hogy ha tehetjük, inkább zárt üvegben tároljunk vizet az ágyunk mellett az esetleges megbetegedések elkerülése érdekében.

(Femcafé)

(Borítókép: Az ágyából egy pohár vízért nyúló férfi. Illusztráció: Shutterstock)