Egyes kutatások szerint a lefekvés előtti intim együttléteknek számos pozitív hatása van.

A kutatók időről-időre bebizonyítják, hogy a rendszeres szexnek – azon kívül, hogy örömöt szerez – áldásos hatásai vannak az egészségünkre nézve. Több érv is szól mellette: például az, hogy jobb kedvre derít és elűzi a depressziót, de az izmainkat is erősíti, és még a migrént is megszüntethetjük azzal, ha gyakran áldozunk a szerelem oltárán.

Egy amerikai kutatás eredményei szerint, melynek során összesen 460, 18 és 70 év közötti, szexuálisan is aktív felnőtt alvási szokásait vizsgálták, sokkal jobban és mélyebben alszunk, ha lefekvés előtt szeretkezünk egy jót a partnerünkkel. Mint azt kifejtik, az alvás akkor lesz csak igazán pihentető, ha az erotikus élmény során mindkét fél a csúcsra jut. 

via GIPHY

 A kutatók szerint a kielégítő intim együttlétek azért is jók, mert közben teljesen kikapcsol az agyunk, ez idő alatt digitális eszközeinkkel sem foglalkozunk; semmin sem stresszelünk, halaszthatatlan teendőinkre sem gondolunk közben. A minőségi alváshoz tehát minden adott.

A kutatás szerint a nők pihentetőbb alvásra számíthatnak egy-egy esti intim együttlét után: miután a csúcsra jutottak

szervezetükben megemelkedik az ösztrogén szinte, ami ellazult, relaxált állapothoz vezet.

( Well&Fit )

(Borítókép: intimitás. Illusztráció: Getty Images)