Napi döntések, pénzügyi edukáltság és mértékletesség: a gazdagsághoz vezető úton több mindennel kapcsolatban naprakésznek kell lennünk és türelmesen kivárnunk, amíg a saját magunkba fektetett energia meghozza a gyümölcsét.

Jari Roomer újságíró gyűjtötte össze nemrég azokat a szokásokat, amelyek szerinte elválasztják a gazdag embereket a szegényebbektől. Mindezt saját kárán tanulta meg, ugyanis egy időben eljátszotta minden megtakarítását és a nulláról kellett újrakezdenie az életét. Olvasni kezdett pénzügyi témában és képezni kezdte magát a területen, mígnem a tanultak nyomán elindított egy saját tanácsadó vállalkozást. Gyűjtése nyomán az alábbi főbb pontokat határozta meg arra vonatkozóan, hogyan válhatunk gazdagabbá.

Gondolkozzunk nagyban

Az egyik legnagyobb személyes pénzügyi hibát akkor követjük el, amikor az aprópénzünket számolgatjuk, miközben elfelejtünk gondolkodni a jelentős döntéseinkről – mutat rá a Dívány.hu. Bár idehaza valóban sokat spórolhatunk, ha a mindennapi költekezésre jobban odafigyelünk, hitelfelvétel vagy valamilyen befektetés esetén kénytelenek vagyunk nagyban gondolkodni ahhoz, hogy sok pénzt keressünk. Ehhez pedig elengedhetetlen a pénzügyi világ működésének megértése.

Ahelyett például, hogy a kávé árát számolgatnánk, gondolkozzunk azon, hogy hol és miként kereshetnénk több pénzt. Kezdhetjük például a fizetésünk összegének mérlegelésével és szükség esetén fizetésemelés igénylésével, vagy valamilyen továbbképzéssel. Gondolkodhatunk továbbá valamilyen jól jövedelmező mellékállás vállalásában, illetve átszámolhatjuk és elkezdhetjük vezetni a kiadásainkat: milyen befektetési díjat fizetek? Mennyi ennek a 30 éves jelzáloghitelnek valójában a kamata? Emelhetem a havi megtakarításomat 15 százalékra? Van tervem az adósságaim törlesztésére? Megengedhetem magamnak ezt az új autót? Ezek azok az igazán fontos pénzügyi döntések, amelyekre érdemes időt szánni.

Hozzunk megfontoltabb döntéseket

Szembetűnő ellentmondás, hogyha az embereket arról kérdezik, szegények vagy gazdagok szeretnének-e lenni, akkor bár utóbbit választják, mégsem tesznek érte. Valójában a legegyszerűbbnek tűnő mindennapi döntéseinkkel is közelebb vagy távolabb kerülhetünk a meggazdagodáshoz. Impulzív vásárlás helyett például dönthetünk úgy, hogy inkább félretesszük vagy befektetjük a rendelkezésünkre álló összeget. Hogy nem sorozatokat nézünk több órán át, hanem a szabadidőnket arra fordítjuk, hogy újabb és újabb pénzügyi fortélyokat sajátítsunk el hozzáértő emberektől. Nem halogatunk minden döntést holnapra, jobban fizető állást keresünk ahelyett, hogy a jelenlegi miatt siránkoznánk, az Instagram pörgetése helyett pedig inkább befektetési lehetőségeket, pénzügyi edukációs csatornákat böngészünk. Ezek az apró választások mind közelebb vihetnek minket a célhoz, de ellenkező esetben pénzügyi bizonytalanságba is taszíthatnak.

Fektessünk önmagunkba

A saját fejlődésünkbe ölt befektetés a legjövedelmezőbb, vagyis ha az időnket, energiánkat és a pénzünket önmagunk fejlesztésébe, tanulásra fordítjuk, az hosszútávon mindenképpen megtérül. Sok esetben kiutat jelenthet például, ha átképezzük magunkat egy jobban fizető szakmába, vagy szabadidőnkben autodidakta módon beleássuk magunkat a pénzpiac működésének rejtelmeibe. Utóbbi során idővel egyre jobban felismerhetjük a minket körülvevő lehetőségeket, körültekintőbben dönthetünk egy esetleges hitelfelvételkor, megtanulhatjuk, hogyan indíthatunk sikeresnek ígérkező vállalkozást és kereshetünk pénzügyi partnert. Olvassunk könyveket, menjünk el tanfolyamokra, szemináriumokra, keressük a megbízható online tartalmakat, legyünk hajlandóak változtatni a hozzáállásunkon. Ha ezt megtesszük, olyan ajtók nyílhatnak ki előttünk, amelyeknek eddig a létezéséről sem tudtunk. 

(Borítókép: Jómódú férfi egy kanapén. Illusztráció: Getty Images)