Közel egy évtizede annak, hogy a hölgyek Channing Tatum gyönyörűen kidolgozott teste után csorgatták a nyálukat a Magic Mike című filmben, és hat éve, hogy a kockahasú színész visszatért Michael szerepében a mozi folytatásában. Bár azt gondolnánk, a 41 éves apuka azóta berozsdásodott, erről szó sincs. És hogy bizonyíték is legyen, nemrég néhány igazán pikáns videóval örvendeztette meg Instagram-követőit.

Tatum először 2006-ban csillogtatta meg tánctudását a nagyérdemű előtt a Step Up cím filmben. Az elmúlt időszakban úgy döntött, hogy bár évek óta, konkrétan a 2015-ös Magic Mike XXL óta nem lejtett végig a parketten, most újra nyeregbe pattan, és az edzőtermen túl másképp is megmozgatja izmait.

Instagram-sztoriban egy komplett videosorozatot töltött fel arról, ahogy táncol.

Na lássunk neki! Az első hétvégén visszapattanok a nyeregbe, meglátjuk, hogy sikerül. Évek óta nem táncoltam, a tánc pedig sokat fejlődött azóta. Úgy döntöttem, dokumentálom ezt a kis felderítő utat, hogy lássam, hogy megy

– írta Tatum.

 Ezt követően egy maroknyi klip következett, amely bizonyította: Tatumban még ott van az a bizonyos je ne sais quoi. Ugyanakkor 41 évesen érdemes odafigyelnie, hogy nyújtás nélkül már ne kivitelezzen táncmozdulatokat.

Ez a talajgyakorlat elég hanyagul sikerült, de már fáradt voltam. Valószínűleg holnap reggel bánni fogom, de ilyen az élet. Meg kell, hogy mondjam, nincs igaza annak, aki azt mondja: ha akarod, bármikor érezheted a ritmust. Ez egy lassú utazás, de megéri

– szögezte le a színész.

(Men's Health)

289
545