Több év eljárás után bűnösnek találták Harvey Weinsteint. Nemi erőszakért, és szexuális bűncselekményért ítélték el hétfő délután, írja az E! Online.  A 67 éves hollywoodi producer korábban minden vádat tagadott, mely szerint a nők beleegyezése nélkül folytatott volna szexuális együttlétet. 

Egy vádpont alól azonban mégis felmentették: a New York-i bíróság döntése szerint nem követett el szexuális erőszakot szexuális ragadozóként. A bíróság március 11-én hirdeti ki, hány év szabadságvesztésre ítélik a férfit, könnyen meglehet, hogy akár 

25 évet kell rács mögött töltenie.

Több mint 80 ismert és kevésbé ismert színésznő állította a per alatt, hogy a producer illetlenül közeledett hozzájuk, az ítélet megszületése után pedig több hollywoodi sztár is örömét fejezte ki, amiért elítélték Weinsteint.

A mai győzelem történelmi, a Weinstein-per emléket állít a csendtörők bátorságának és kitartásának

- írta az esetről Reese Witherspoon,  utalva mindazokra az áldozatokra, akik megtörték a csendet, hogy beszámoljanak az őt ért molesztálásról. Reese Witherspoon mellett korábban például Emily Ratajkowski is együttérzését fejezte ki az áldozatoknak.

Azoknak a nőknek üzenem, akik tanúskodtak az ügyben, és keresztülmentek ezen a borzalmas pokol, hogy a közösség érdekét szolgálták. Lányok, asszonyok, bárhol is legyetek, köszönöm

- mondta Ashley Judd, amerikai színésznő, politikai aktivista.

A filmmogul a tárgyalás után azonban nem a börtönbe, hanem a kórházba ment, erős mellkasi fájdalmai miatt.  A People cikke szerint Harvey Weinstein ügyvédje elmondta, hogy a férfi magas vérnyomással küzd, tavaly augusztusban pedig autóbalesete volt, amikor is agyrázkódást szenvedett, 2019 decemberében pedig arról beszélt jogi képviselője, hogy hamarosan meg kell műteni Weinsteint.