Múlthét vasárnap a Velveten is olvashatták, hogy elhunyt Kobe Bryant, a legendás kosárlabdázó, és vele együtt 13 éves lánya, Gianna is. Rajtuk kívül más utasok is életüket veszítették a helikopter-balesetben, amit a források szerint emberi mulasztás okozott.

Bryant felesége, Vanessa Laine 17 éves kora óta a kosárlabdázó mellett volt, közel 20 évnyi házasság után veszítette el szerelmét. A New York Post információ szerint Laine nem véletlenül nem utazott együtt férjével. A házaspár között ugyanis volt egy egyezség, miszerint sosem ülnek együtt repülőre a gyermekeik érdekében.

Az özvegy most 3 kislánnyal maradt egyedül, az őt ért veszteség mértékébe pedig bele sem merünk gondolni, hiszen nem elég, hogy búcsú nélkül kellett elszakadnia élete szerelmétől, másodszülött lányát sem láthatja többé.