Virágzik a modell karrierje Paris Jacksonnak, aki saját készítésű tartalmakkal is gyakran megörvendezteti rajongóit.

Michael Jackson és Debbie Rowe második gyermeke 2017-ben kezdett modellkedni, ekkor 19 éves volt. A nemzetközileg is vezető modell ügynökség, az IMG Models szerződtette le, azóta sok nagy márkával dolgozott együtt.

Apja nyomdokaiba lépve zenei karriert is épít: 2020 októberében a Republic Records kiadta első számát és videóklipjét Let Down címen, majd novemberben megjelent Wilted című első lemeze is.

Paris Jackson nemcsak modell munkái során, hanem magánemberként is szívesen mutogatja bájait. Legutóbb csütörtökön posztolt egy fotósorozatot, amely feltehetően egy fotózás során készült. Egy profi felvétel mellett egy-egy amatőr kép és egy szelfi is készült, utóbbin premier plánban villantja meg a rajta lévő hálóingen áttetsző, piercinggel ékesített mellbimbóját a 24 éves nő. Hogy lássa, lapozzon a képek között!

(Borítókép: Paris Jackson. Fotó: Getty Images)