Mirka Federer egész pályafutása alatt támogatta férjét.

Roger Federer 41 éves korában, több mint 1500 mérkőzéssel és húsz Grand Slam-tornagyőzelemmel a háta mögött nemrég bejelentette, hogy visszavonul a játéktól

Köszönőbeszédében a teniszcsillag háláját fejezte a családjának, de különösképpen feleségének, Mirka Federernek, akiről a következőt nyilatkozta:

Már akkor is velem volt, amikor még egyetlen trófea sem díszítette a falam.

A cseh származású Miroslava Vavrinec a 2000-ben, Sydney-ben rendezett olimpián találkozott Federerrel, akitől azóta négy gyermeke született. Vavrinec korábban Rogerhez hasonlóan tehetséges teniszező volt. Még sportolóként körbejárta a világot, az útjai során pedig temérdek ismert emberrel találkozott. 

Így történt, hogy az akkor 14 éves Mirca megismerkedett egy dubaji herceggel, akihez majdnem hozzá is ment.

A frigy akadálya végül az volt, hogy a nőnek fel kellett volna hagynia a tenisszel, amit ekkor túlságosan nagy áldozatnak ítélt. 

(colore.hu)

(Borítókép: Mirca és Roger Federer. Fotó: Clive Brunskill/Getty Images)