Hírösszefoglalónkban még: Pirner Alma a sürgősségire került, Szegedi Fecsóéknak át kellett vészelniük a floridai hurrikánt.

Jáksó László

Jáksó László jó ideje visszavonult a nyilvánosságtól, azóta informatikusként keresi a kenyerét. Bár néhány éve megnősült, magánéletéről szűkszavúan nyilatkozik, ugyanakkor szakmai véleményét szívesen hangoztatja.

A médiából többek között azért távozott, mert véleménye szerint korából adódóan már nem tudná megfelelően képviselni korábbi stílusát. Mint mondta, a nézők nehezen fogadják el, hogy egy médiaszereplő változhat. Visszavonulásának másik oka, hogy úgy véli: a szakmát mostanra elhagyták azok a hozzáértők személyek, akikkel még együtt dolgozott.

Jáksó kemény véleménnyel van a jelenlegi műsorvezetőkről, míg Havas Henriket csak lehülyézte, addig Sebestyén Balázst egy szőrös s*ggnek minősítette, akitől először megbotránkoznak a nézők, ám ha eltűnik a képernyőről, visszakövetelik őt.

Szegedi Fecsó

Szegedi Fecsó és párja, Géczy Bea is Miamiban tartózkodott, amikor nemrég lecsapott egy hurrikán. A  Bors cikke szerint az üzletember mindent megtett azért, hogy biztonságban tudja párját és születendő kisfiát a természeti katasztrófa ideje alatt.

Imádkozunk, hogy ne most induljon be a szülés! Pedig benne volt a pakliban, azt mondják, időjárás-változáskor szülnek a legtöbben

– mondta Géczy.

Szerencsére a területet, ahol a pár lakott, nagyrészt elkerülte a hurrikán, ettől függetlenül ott is érezhető volt a vihar, amely fákat csavart ki.

Pirner Alma

A táncosnő nemrég a közösségi média oldalán árulta el, hogy még 2020-ban bekerült a sürgősségire. „2020-ban nyárvégi nap volt, amikor a sürgősségire kerültem. Az egész családom aggódott, hogy talán szívinfarktusom van…

Teltek az órák és a kivizsgálások, mire megérkezett a diagnózis: pánikroham.

Nem értettem, hogyan történhetett, hiszen annyira kézben tartom az életemet... Sokkolt a helyzet, megkérdőjeleztem önmagam″ – kezdte bejegyzését Pirner.

A táncosnő ekkor eldöntötte, hogy életmódot vált. Belátta, hogy túlságosan magába fojtotta a problémáit, miközben úgy érezte: mindent neki kell megoldania.

Nyerő Páros

Kabát Peti is kipróbálta a Nyerő Páros egyik legújabb játékát, amely során egy futógépen kellett futnia, miközben Sebestyén Balázs kérdéseket tett fel neki. Ha az egykori futballista nem tudta a választ, gyorsabban kellett futnia, míg végül le nem zuhant a szerkezetről. 

AZ ESÉS MEG IS TÖRTÉNT, SEBESTYÉN PEDIG NAGYOT NEVETETT MŰSORVEZETŐTÁRSÁN.

Természetesen Kabát be volt biztosítva, így egy pillanatig sem volt életveszélyben.

(Borítókép: Kabát Peti/Jáksó László. Fotó: RTL Sajtóklub)