Szomorú, egyben elgondolkodtató bejegyzésben tudatta követőivel Szabó András Csuti, hogy életében újabb veszteség érte. Bár azt nem árulta el, pontosan miről van szó, a kép alatti hozzászólásokból kiderült: az üzletember a nagymamáját gyászolja.

„Jelen és múlt! Ma és tegnap! Túl sok és túl gyors!

Rohanunk, szaladunk, amíg pofán nem vág az élet!

Aztán talpra állsz, mert talpra kell! Mert a tegnap a múlt, még ha ma rohadtul fáj is és fájni is fog, de jön a holnap, és ha van, akiért tehetsz, tedd meg, mert a holnap legfontosabb tanulsága, hogy milyen volt a tegnap! A szülővé válás a személyiségfejlődésem szempontjából eddigi legfontosabb tanulsága, hogy folyamatosan látom, mit rontottam el unokaként, testvérként!”

- írta bejegyzésében Csuti.

A fotóhoz Kulcsár Edina édesanyja is hozzászólt, amiből lényegében kiderül, hogy pontosan kiről is van szó a posztban.

Drága mama

– írta Jakab Krisztina.

Közben a Blikk információi szerint is a második nagymamáját vesztette el az üzletember, akinek tavaly a testvérétől, idén januárban pedig másik nagymamájától kellett búcsút vennie, mindeközben pedig Kulcsár Edinával való házassága is tönkrement. Egyetlen kapaszkodót gyermekei és új szerelme jelenthet Csuti számára, aki áprilisban tette közzé barátnőjével közös első fotóját – egyenesen Madridból.