Kevésbé bízik meg a munkalehetőségekben Krizsán Lili, mióta kellemetlen incidens érte egy szállodai munka során, melyet azért vállalt el, hogy fenn tudja tartani magát a zenei karrierjére való koncentrálás mellett.

Sztárban sztár leszek! felfedezettje néhány héttel ezelőtt lett szexuális zaklatás áldozata: bezárták egy hotelszobába, ám szerencsére el tudott menekülni.

Nyilvánvaló számomra az, hogy valahogyan el kell tartanom magamat, ezért próbálkoztam meg a hosztesz munkával. Ebből lehet pénzt keresni, ameddig nem sikerül megélni a zenélésből – gondoltam- jó munka lesz... Pár hete volt lehetőség egy ilyen munkára, engem és még három lányt elküldtek dolgozni egy szállodába, ahol nem kifejezetten olyan dolgokat vártak el tőlünk, amelyek beletartoznának a munkakörömbe. Bezártak egy hotelszobába, ahol megjelent egy 60 év körüli külföldi férfi, és annyit mondott nekem, hogy „Na, dologra”. Mondanom sem kell, egyből rohantam, ahova tudtam és a szállodának a hátsó ajtaján kiszöktem. Csoda, hogy nem rendőri kísérettel távoztam, mivel Hála Istennek nem is történt semmi konkrét fizikai bántalmazás. Nagyon megijedtem, de szerencsére karakán lány vagyok és azért eszemnél maradtam. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha nem így van

– magyarázta a Borsnak a fiatal tehetség, hozzátéve, azért tartja fontosnak, hogy elmesélje a történteket, hogy más lányokon segíthessen. Az eset óta többször átgondolja, hogy elvállaljon-e még egy ilyen munkát. Elmondása szerint rájött, hogy nem szabad naivnak lennie. 

A Sztárban sztár leszek! korábbi versenyzője több szempontból is nehéz időszakot tudhat maga mögött. Megküzdött az anorexiájával, és otthonát is elhagyta. Nemrég egy büfébe is beállít szendvicseket készíteni, hogy egyről a kettőre juthasson.

(Borítókép: Krizsán Lili. Fotó: TV2)