Ma is hozzuk a legfrissebb, legérdekesebb híreket-történéseket hazánk hírességeivel kapcsolatban. Hírösszefoglaló, ahogy a Velveten szoktuk!

Voksán Virág megmutatta párját

Noha kapcsolatuk már évek óta tart és két gyermekük is született, Voksán Virág eddig nagy titokban tartotta, hogy kivel alkot egy párt. A lemezlovas és szerelme, László a találgatásoknak véget vetve úgy döntött, elvállalják a Drágám, add az életed!  című műsort.

Nagyon sokszor kértek már föl minket közös fotózásra, egyetlen egy alkalommal tettünk kivételt. Sajnos rengeteg támadás ért engem, biztosan azért nem mutatom meg Lacit, mert nagyon öreg, csúnya, vagy olyan vád is ért, hogy nem is létezik. A párom soha nem akart szerepelni, hiszen neki civil foglalkozása van, és nem is szereti ezt a világot

– fogalmazott a Borsnak a DJ, hozzátéve, egyhamar biztos nem fognak újra a kamerák előtt mutatkozni. 

Nekünk fontos a magánéletünk, szeretnénk magunknak megtartani. Úgy gondoljuk, hogy a túlzott médiaszereplés rossz hatással lehet egy kapcsolatra. Nem egy példát láttunk arra, hogy a sztárvilágban mennyi házasság ment tönkre, akik reflektorfényben élték a mindennapjaikat. Mi ezt nem szeretnénk

– szögezte le Voksán, aki párjával két gyermeket nevel együtt: Beni három és fél éves, Vivike pedig kettő.

A mítoszokkal ellentétben nem idősebb nálam sokkal és nem is csúnya. Ezért is vállaltuk a műsort, hogy bebizonyítsuk, nem azért van ő rejtegetve, mert valami gáz van vele, láthatóan nincs

– magyarázta Voksán a műsorban.

Egyéb hírek

Rubint Réka szerint ráférne Schobert Norbira egy pszichológus

Schobert Norbertet a felesége, Rubint Réka lelkileg is igyekszik támogatni, óriási hangsúlyt fektet erre. A fitneszlady úgy véli, férjére ráférne egy pszichológus, aki segítene neki problémái feldolgozásában, ám a fitneszedző egyelőre nem élt ezzel a lehetőséggel. 

Nem tudok megnyílni a legmélyebb titkaimról egy vadidegennek. Ha megosztom mással a titkaimat, akkor kiszolgáltatottá válok... Állandóan szorongok, félek attól, hogy elvesztek mindent. Az első edzésem óta rettegek attól, hogy bemegyek egy terembe edzést tartani és nem lesz ott senki. Gyűlölöm, ha utálnak. Egy-két alkalommal elmentem Réka légzésterapeutájához, de többször nem, pedig rám férne

– mondta a fitneszguru Fenyő Iván Rádcsörgök című Instagram-beszélgetésében, amiről a Blikk számolt be.

Janicsák Veca már nem akar másoknak megfelelni

Nehéz éveket tudhat maga mögött Janicsák Veca, akinek mindennapjait egészségügyi és párkapcsolati problémák árnyékolták be. Az énekesnőnek az őt érő traumasorozat után időre volt szüksége ahhoz, hogy beszélni tudjon a történtekről, s mint kiderült, ezek a megpróbáltatások hívták fel a figyelmét arra, hogy itt az ideje annak, hogy szembenézzen önmagával.

Nehezíti a helyzetet, hogy alapvetően zárkózott ember vagyok, nem szeretem kitárni a magánéletemet. Gondolj bele, mit éreztem, amikor a műtét után egy reggeli műsorban megkérdezték tőlem: „Na, és mikor jön a baba?” Annyira jó lenne, ha az emberek megtanulnák, nem illik egy nőtől ilyet kérdezni, mint ahogy azt sem kérdezzük meg, mikor házasodsz meg, mikor jön az első, majd a második baba, hiszen nem tudhatjuk, kitől is kérdezünk. A legtöbben egy hozzám hasonló történetet hallgatva zavarba jönnek, nem tudják, hogyan reagáljanak, csak keresik a szavakat. Sokszor kellett mosolyogva elterelnem a témát, vagy éppen tudomást sem vennem a közösségi médiában ért bántásokról. Nehéz a mások által elénk állított elvárásoknak megfelelni

– fogalmazott a Glamournak adott interjújában az énekesnő. 

Freddie pár nap múlva ismét apa lesz

Hamarosan egy új taggal bővül Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie családja. Az énekes-műsorvezető eddig nagy titokban tartotta a gólyahírt, felesége, Dóri azonban már a 38. héten is túl van. Kisfiuk, akit Ármin Farkasnak szeretnének keresztelni, bármikor a világra jöhet.

Az én hihetetlen, fantasztikus feleségem, aki nagyon jól bírta a terhességét, bizony mindenórás már! Bármelyik pillanatban jöhet a kisfiunk. (...) Természetesen most is nagyon szeretnék bent lenni a szülőszobán és ha lehet, a köldökzsinórt is én vágnám el. (...)  A feleségem annyira fittül végigcsinálta az elmúlt hónapokat az örökmozgó babánk mellett, hogy le a kalappal előtte! Dóri második terhességét is olyannyira jól bírta, hogy csak a 37. hét után kezdte érezni, estére azért kimerül egy kicsit

– magyarázta a Borsnak Freddie, akinek első gyermeke, Léna még nincs másfél éves.

Fogyása miatt ekézik Horváth Grétát

Hatalmas átalakuláson ment keresztül az elmúlt hónapokban Horváth Gréta, aki közel húsz kilótól szabadult meg életmódváltásának köszönhetően. Bár az influenszer gyakran ír a közösségi oldalán arról, miért kellett életmódot váltania, sokan úgy vélik, ezt nem egészsége érdekében lépte meg, hanem azért fogyott rengeteget, mert megviseli, hogy korábbi párjával, Meggyes Dáviddal különmentek. Mint ismert, a férfi a Dancing with the Stars táncosa, Stana Alexandra mellett találta meg a boldogságot. Gréta azonban már jóval azelőtt szigorú diétát követett, hogy ez kiderült volna.

Jól megviselt a szakítás, nagyon lefogytál!

– jegyezte meg a posztnál az egyik követő, akinek Horváth Gréta válaszolt is.

Vagy inkább kőkeményen betartom, amit kell! Nem sok köze van a fogyásomnak a történtekhez, de nekem mindegy, ki mit hisz

– üzente Gréta, akinek kommentjét a Bors szúrta ki.

Rendelt étel miatt akadt ki Zámbó Krisztián

Nem azt kapta, amit rendelt, ezért meglehetősen felhúzta magát Zámbó Krisztián. Az énekes a hétvégén – lustaságra hivatkozva – főzés helyett a rendelés mellett döntött: választása egy jókora adag sokmagas rántott szűzérmére esett, ám amikor közel sem azt kapta, amire számított. Zámbó Jimmy fia a közösségi oldalán adott hangot felháborodásának. 

Ha figyelitek az oldalam, akkor tudhatnátok, az asszony mindig főz, én is imádok, de nincs itthon a kedvesem és lusta vagyok, gondoltam rendelek

– jegyezte meg kommentben az énekes, akinek másfél órát kellett rá várnia az alábbi ételre, melyet köret nélkül és hidegen kapott meg.

Hírösszefoglalónk végére értünk, viszlát!