A két műsorvezető Till Attila 50.születésnapja kapcsán elevenítette fel a múltat, így jó néhány kulisszatitokról lebbentették fel a fátylat.

Nemcsak remek kollegális viszonyt ápol egymással Liptai Claudia és Till Attila, de több évtizednyi barátság is összefűzi a két műsorvezetőt. Pedig Tilla pályája inkább a képzőművészet felé kanyarodott a kezdetek kezdetén.

Rendes, normális gyerek voltam, nagyon eleven, bohóckodó típus. Tizenkét éves korom körül kezdett kialakulni az utam, igaz akkor a képzőművészet irányába. Jól rajzoltam, amire felfigyeltek a tanáraim és így bekerültem a művészvilágba.

– idézte fel az 'ÉdesKettes' – ben Till Attila, aki tanulmányait is a Képzőművészeti Egyetemen folytatta, ám végül belesodródott a televíziózásba.

Nehezen tudtam órákon át egyedül alkotni és csak arra koncentrálni. Minden munkámat befejeztem, de már akkor láttam, hogy vannak nálam sokkal jobbak. Aztán megtaláltak a Múzsa című műsor kapcsán, ott indult a televíziós munkám, majd jött a TV3 a Propagandával, amelyet a mai napig készítek.

– mondta a műsorvezető, aki a TV3 megszűnésekor került a Tv2-höz. Már itt, 2001-ben ismerte meg Liptai Claudiát.

A Propaganda kapcsán kezdett el igazán érdekelni a televíziózás. Felmerült, hogy egy talk show-t is vezethetnék, hiszen az RTL Klubnál ekkor ment a Mónika Show és kellett egy férfi „ellenpár”. El is kezdtem gyakorolni Friderikusz Sándorral erre a munkára. Közben elindult a Balázs Show is és Claudia berobbant, így a talk show-t vele indították el.

– árulta el Till Attila, aki a Big Brotherben dolgozott együtt először Claudiával.

Stohl András és Árpa Attila is a jelöltek között voltak, de ők akkor elérhetetlenek voltak erre a műsorra. Megkérdeztek engem is, hogy érdekelne-e. Igent mondtam, bár szerintem akkor senki se tudta pontosan, mi is vár ránk. Imádtuk ezt a munkát Claudiával, 160 élő, esti műsort vittem végig, ami mélyvíz volt a javából, de egyúttal remek tanulópénz is volt.

– nosztalgiázott a 95.8 Sláger FM-en a műsorvezetőkkel, Liptai Claudiával és Pataki Ádámmal Till Attila.