Bár még csak 16 éves, rengeteg mindenről tud mesélni Balázs Alex, azaz Alee. A jubileumi X-Faktor pörgő nyelvű rappere ontja magából a saját dalokat, amivel hétről hétre elkápráztatja a nézőket és a mentorokat. Azzal azonban, hogy a legutóbbi adásban a tehetségkutatót figyelemmel kísérők elé tárta otthonát, valószínűleg az eddigieknél is többet mutatott meg abból, ki is ő valójában.

Alee hipergyorsasággal elmondott szövegei eddig is árulkodtak nehézségekről és fájdalomról, hiszen dalaiba a saját történetét, személyiségét is beleszövi. A szombat esti adásban – pontosabban a harmadik élő showban – a produkciója előtt levetített kisfilmben megmutatta, hol élt a verseny előtt, de képkockákat szeretett családtagjairól is láthattunk, akik mindenben mellette állnak.

ByeAlex mentoráltja a Békés megyei Kevermes nagyközségben nőtt fel, otthonát és régi szobáját, ahol dalszövegei egy részét írta, pedig örömmel mutatta meg, s cseppet sem szégyenkezett a szerény körülmények – a repedezett falak, a rendezetlen udvar –miatt.

Innen jöttem, nem szégyellem

– jelentette ki Alee, aki korábban is beszélt arról, hogy sokat kellett nélkülöznie. Az aprócska házban azonban, amelyet kisfilmjében is láthatunk, nagy szeretet honol. Családja finom ebéddel várta a fiatal tehetséget, mikor hazalátogatott.

Sajnos a felkészülés miatt nagyon keveset voltam otthon, viszont most úgy gondoltam, hogy hazalátogatok Kevermesre. (...) Igazán kellemes volt az, hogy vártak engem ebéddel, és hogy a kistesóim is ott voltak mellettem. Akármekkora a távolság közöttünk, összetartunk. Egy család vagyunk

– mondta a rapper, hozzátéve, nagy szüksége volt már arra, hogy hazamenjen, s most újult erővel vág neki a munkának.

A harmadik élő showt a jelek szerint az X-Faktor korábbi győztese, Oláh Gergő is követte. Az énekes, aki jelenleg a TV2-n futó Farm VIP című műsorban is bizonyít, az alábbi sorokat osztotta meg:

Durva, hogy mennyire fontos és mennyire sokat számít és mennyire nagy befolyásoló ereje van annak, hogy mi van az ember mögött... Milyen lelki nehézségekkel küzd... Hogy láthatjuk, bepillanthatunk abba, hogy hogyan él, milyen körülmények között... Én nagyon bírtam eddig is ezt a fiút, nagyon tehetséges, de a mai kisfilmje után már teljesen eldőlt, hogy neki szurkolok, hogy Ő legyen a nyertes! Bár már így is a legnagyobb nyertese ennek a szériának és ByAlex kezei között van a legjobb helyen! Hajrá Alee!

– olvasható a bejegyzésben. Mint ismert, Oláh Gergő is nehéz körülmények között nőtt fel, sokáig nélkülöznie kellett, az X-Faktor hozta siker azonban mindent megváltoztatott. Amikor a tehetségkutatóra jelentkezett, Salgótarjánban élt, közmunkás volt.

Oláh egy másik bejegyzésben aztán kiemelte: soha nem lesz és nem is a híve annak, hogy 14-16 évesen induljanak ilyen tehetségkutató versenyeken, mert ez veszélyes is lehet. Hozzátette, 18 éves kortól tartaná helyesnek.

Az idei X-Faktorban már csak négyen küzdenek a továbbjutásért:

  • Ferenczi Kamilla
  • Kocsis Paulina
  • Mehringer Marci
  • Balázs Alex, azaz Alee

(Cikkünk vezető képe: RTL Klub/Sajtóklub/Szabó Gábor)