A Mónika Show műsorvezetőjeként ismertté vált, újabban pedig a saját YouTube-csatornájának házigazdájaként hasító Erdélyi Mónika aligha népszerű a TV2 Farm VIP című műsor nézőinek körében. Gyenge pillanataitól kezdenek besokallni a képernyő előtt.

Tegnap ért véget a műsor első hete, ez idő alatt pedig jó párszor elpityeregte magát Erdélyi különböző okok miatt. Bár a krokodilkönnyek sokszor meghatják a nézőket, úgy tűnik, a sírásra is igaz, hogy a kevesebb néha több.

A hangulat eleve feszült a sárga csapatban, eddig ugyanis még egyetlen versenyt sem nyertek meg. Az első farmgyűlést is nekik kellett tartaniuk csütörtökön, amikor is Heatlie Dávid esett ki a versenyből.

A gyűlés előtt Erdélyi többször elérzékenyült, többek között azért, mert nem szeretett volna kiesni, de ő maga sem szeretett volna kiejteni senkit, és nem is tudta, kire tegye a voksát.

A szavazás előtti napon azért is könnyeket hullatott, mert Póth Dia nem dicsérte meg őt, amiért rájött, hogyan lehet gyorsabban tisztítani az árpát. Ezután azért is itatta az egereket, mert végül nem tudták elég gyorsan megtisztítani a gabonafélét, így pedig nem sikerült megoldaniuk a termelési feladatot.

Végül a kiszavazáson is elsírta magát, amikor kiderült, hogy Póth Dia nem igazán kedveli őt, ezért rátette a voksát, majd azért is eltört a mécses, mert Buzás Dóri is rá szavazott. Ő azzal indokolta döntését, hogy Erdélyi nem veszi ki a részét a munkából, hanem „mindig csak a konyhában tevékenykedik”.

Említette Dóri a konyhát és ez nekem iszonyatosan rosszul esett, mert ők kértek meg többször is, hogy én főzzek. Most mondtam volna azt, hogy nem főzök, egyetek, amit akartok? Most akkor mit követtem el? Mindig oda rohantam, ahol szükség volt rám. Én nem tudok ennél jobb lenni. Úgy gondolom, hogy mindent, de mindent megtettem. És ez nagyon fáj

– fogalmazott a műsorvezető, aki az adás napján a következőt posztolta Instagram-oldalára:

Farmgyűlés ma este a FARM VIP-ben. Sírás-rívás, nevetés, rettegés. A komplett menü felvonul

– gyakorolt egy kis önkritikát Erdélyi, aki a csatorna szerint lelkileg összeomlott a játék alatt, amit részben a kialvatlanság okozhatott.

A tegnapi adás után a műsorvezető már vidámabb bejegyzést tett közzé a közösségi oldalon, mondván: szerencsére nem haragtartó típus.

Megpróbáltunk túllendülni a problémákon és megbeszélni amit lehet, mert új feladat várt ránk és a munka mindenek előtt. Nem vagyok haragtartó szerencsére

– írta legújabb posztjában.

A nézők mindenesetre nem értik, hogyha Erdélyi ilyen érzékeny, akkor egyáltalán miért ment el ebbe a műsorba.

Lassan átkeresztelik a Mártírok útját Mónika útnak... Állandóan sajnáltatja magát

– írta róla egy kommentelő, míg más mimózának nevezte a műsorvezetőt, mondván: minek ment oda gyengíteni a fiatalokat a sírásaival?

Akadt, aki annak idején a Mónika Showban tapasztaltak nyomán az írta, hogy sokkal vagányabbnak gondolta őt, míg egyesek szerint a kétgyermekes anyuka csak így taktikázik.

(nlc.hu)