Drámai körülmények vezettek ahhoz, hogy Patrick Dempsey 2015-ben távozott az ABC kultikus kórházas sorozatából, A Grace klinikából, amelyben tizenegy évadon át alakította az egyik főszereplőt, dr. Derek Sheperd idegsebészt. A színészt azzal vádolják, hogy terrorizálta a stábtagokat a forgatások során. 

Minderről egy nemrégiben megjelent új könyv lebbentette fel a fátylat – írja a Daily Mail. A How to Save a Life: The Inside Story of Grey's Anatomy című kötet, amelyet Lynette Rice írt, a kórházas sorozat elmúlt 16 évéről szól, és az írónő – a show-n dolgozó, ám nevük elhallgatását kérő munkatársakkal készített interjúi nyomán – részletesen kitér benne arra is, hogy pontosan miért írták ki olyan váratlanul Dempsey karakterét, a McCsábítóként is becézett idegsebészt.

Bár a színész korábban azt állította, más projektekben szeretett volna közreműködni és azért hagyja ott a sorozatot, most kiderült, hogy nem teljesen ez állt a háttérben: kollégái szerint kiállhatatlanul viselkedett velük.

Voltak problémák, de nincs szó szexuális zaklatásról. Dempseynek valahogy mindig sikerült terrorizálnia a forgatást, a stábtagok közül többen is poszttraumás stressztől szenvedtek miatta. Ő volt McCsábító, a tökéletes férfi, tisztában is volt azzal, hogy mekkore hatalma van a stábtagok felett, és hogy akármikor leállíthatja a munkálatokat, az emberek pedig féltek tőle. A csatorna és a stúdió próbált beszélni vele, rendet akartak teremteni. De ő már addigra lemondott a sorozatról, nem volt kedve mindennap bejönni és dolgozni. Shonda Rhimesszal folyton egymás torkának estek.

– magyarázta James D. Parriott, a sorozat egyik producere. Mint kiderült, Dempseynek a sorozatbéli partnerével, Ellen Pompeóval is akadt konfliktusa, többször vitáztak egymással, főleg Dempsey hozzáállása miatt.

A Daily Mail arról is ír, hogy bár a sorozatkészítők több történetszállal is előálltak, hogy Dempsey karakterét megtarthassák – például azt, hogy Washingtonban forgatnak vele, hogy ne kelljen a kollégákkal együtt lennie , ám végül úgy láttak jobbnak, hogy búcsút vesznek tőle, túlságosan keményen bánt a többi színésszel. Szerintük nem érte meg marasztalni.

A Grace Klinikát az ABC amerikai televíziós csatorna 2005 márciusában kezdte sugározni, hazánkban csak később, 2006 januárjában tűzték műsorra.