Ma ismét jelentkezünk hírösszefoglalóval, melyben a legfrissebb információkat, érdekességeket olvashatja el hazai, széles körben ismert személyiségekkel kapcsolatban. Ahogy mindig, most is van pár meglepő sztori!

Weisz Fanni tegnap reggel a TV2 Mokka című műsorában árulta el, hogy hosszas egyeztetés után mostanra sikerült megállapodnia a férjével, Hajmásy Péterrel a válásukat illetően. Szakításukat több mint egy évvel ezelőtt jelentették be, de nehezen jutottak dűlőre. A siket modell öt év után az édesanyjával való viszonyát is rendezni tudta, nemrég együtt utaztak Ciprusra.

Anya soha nem adta fel, folyton keresett, örülök, hogy küzdött értem. Bár valamiért nem minden üzenetét kaptam meg. Végül, egyszer csak úgy éreztem, látnom kell, találkozni akarok vele. Hiszen ő az anyukám, miért ne találkozhatnék vele, amikor csak szeretnék. Akkor írtam neki, hogy látni szeretném. Először egy kávézóban, ahol nem voltunk egyedül. Aztán írtam, hogy elmegyek hozzá.

– nyilatkozta a Borsnak Weisz.

Néhány nappal ezelőtti hírösszefoglalónkban mi is írtunk arról, hogy Koczka Gézára, azaz MC Hawerre újra rátalált a szerelem. A mulatós sztár májusban szakított végleg a tőle 33 évvel fiatalabb kedvesével, melyet követően visszaköltözött Budapestre. A fővárosban hamar egyenesbe jött az élete, itt ismerkedett meg új szerelmével. Friss Instagram-posztja arról tanúskodik, nagyon is komolyan gondolja a 46 éves hölggyel. Nagyon úgy fest, hogy el is jegyezte – írja a Ripost.

Tóth Andi már gőzerővel készül a Dancing With The Stars című showműsorra, melynek második évada ősztől indul a TV2-n. Az X-Faktor korábbi győztese azonban nem csupán tánctudásával szeretné lehengerelni a tévénézőket: arra készül, hogy újra tetováltat.

Amy Winehouse arcképét fogom magamra varratni. És miért pont őt? Túl sok az egybeesés az életünkben, sok közös van bennünk, és sok mindenben hasonlítunk

– mondta Tóth a Tények.hu riportjában.

A Bors írta meg azt is, hogy az Exatlon Hungary csinos riportere, Gelencsér Tímea idegörlő napokat tudhat maga mögött. A modellnek kórházból kórházba kellett rohannia. Előbb édesanyja sérült meg – eltörte a karját –, ezt követően Gelencsér a kutyája miatt aggódhatott. Licsi, az eb sürgős orvosi ellátásra szorult, de mire találtak egy olyan állatorvost, aki megvizsgálta volna, a fél várost bejárták. A szeretett kutyának az egyik sebe gyulladt be csúnyán, injekciót kapott.

A Sztárban sztár című showműsor korábbi győztese, Szabó Ádám a Duna Televízió NYÁR 21 című műsorában beszélt arról, milyen szövődmények jelentkeztek nála azt követően, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést – idézte a Ripost.

Nem vagyok egy puhány típus, de miután átestem a Covidon, több gyulladás is kialakult a szervezetemben. Egy kerti ásás után ínhüvelygyulladásom lett, később pedig a focizástól a lábamban is kialakult.

– fogalmazott a harmonikás-énekes.

Ötödik helyen végzett vasárnap a női négyszáz méter vegyesúszásban a tokiói olimpián, ezért betámadták az internetezők Hosszú Katinkát. A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszónő nagyszerűen kezdett, ám az utolsó 150 méteren visszaesett. Az erről megjelent tartalmak kommentszekciójánál ezt követően valóságos kommentháború bontakozott ki, ami azóta is burjánzik. Több hozzászóló kiemelte, nem éppen ezt a teljesítményt várták volna Hosszútól – figyelt fel rá a femcafé.hu.

A fiatal úszópár, Kapás Boglárka és szerelme, Telegdy Ádám a TV2-n futó Tények Plusz című műsor riportjában árulták el, hogy a tokiói olimpia után megtartják esküvőjüket és családot alapítanak – szemlézte az nlc.hu.

Szerintem mindkettőnknek nagyon fontos az úszás és az úszókarrier, de érzem már magunkon, hogy kicsit kitekintgetünk a közös életünk felé. Az, hogy jövőre házasság és építkezés, majd gyerekek, ez a része ott van, mint egy stabil bázis nekünk.

– fogalmazott Telegdy Ádám.

Rubint Rella egy YouTube-videóban mesélt őszintén arról, mennyire megviselte, hogy kihúzták a bölcsességfogát. Nem túlzunk, amikor azt írjuk, hogy a fiatal influencer arca a háromszorosára dagadt az orvosi beavatkozást követően. A személyi edző nagyon félt ettől a procedúráról, ám nem halaszthatta tovább, mert a fog rossz irányba nőtt, és összetolta Rubint alsó fogsorát – bukkant rá a femcafe.hu.

A teljes videót alább tekintheti meg! Mai hírösszefoglalónkat ezzel a sztorival zárjuk, szép napot kívánunk!