Angelina Jolie hosszú idő után ismét főszerepel egy filmben, ez a Those Who Wish Me Dead, amelyben egy tűzoltót játszik, akinek meg kell védenie egy 12 éves, sokkos állapotba került fiút. Az Entertainment Weekly készített vele egy interjút, amelyben elmondta, nem is a víz alatti jelenetek, vagy azok voltak a legnehezebbek, amikor egy lángoló erdőben igyekszik lefutni a tüzet: a legnagyobb problémát az okozta, hogy túl kedves volt a 14 éves főszereplőtársához.

A színésznő ugyanis néha átengedte magát anyai ösztöneinek, emiatt Taylor Sheridan rendezőnek fel kellett hívnia a figyelmét arra, hogy Hannah, vagyis a szereplő, akit alakít, máshogy viszonyul a gyerekekhez. „Nem tudtam azonnal csúnyán viselkedni vele, de végül csak sikerült!”

Jolie amúgy saját bevallása szerint nagyon szeret rendezni, csak „volt egy változás a családomban, ami néhány évig nem tette lehetővé, hogy rendezzek. Rövidebb munkákra volt szükségem, és hogy többet legyek otthon, úgyhogy tulajdonképpen visszamentem kicsit színészkedni. Ez az igazság”. A nevezett változás a Brad Pitt-től való válása, illetve hat gyerekük elhelyezési ügye, ami 2016 óta tart.

Az E! News korábban arról írt, hogy az egykori pár sok energiát fektet abba, hogy a gyerekeik egészségesek és boldogok legyenek, a pandémiás helyzet pedig csak fokozta ezt. A gyerekek Jolie-val vannak, de rendszeresen találkoznak Pitt-tel is. „Elvégzik az iskolai feladataikat, nyelvet gyakorolnak, hangszereken játszanak, társasoznak, és segítenek vacsorát készíteni.” 

Ezt a filmet azonban még a világjárvány előtt forgatta a színésznő, a gyerekei pedig végig vele voltak Albuquerque-ben, és állítólag remekül érezték magukat. Vásárolni, kajálni jártak, Jolie pedig rengeteg játékot és sportszert vett nekik, hogy elfoglalják magukat, mert sokat kellett dolgoznia. Az apjukat is volt, hogy meglátogatták Los Angelesben.

A 45 éves színésznő nemrég a brit Vogue-nak beszélt arról, hogy a családi élete nem mondható szokványosnak, megjegyezve „úgy érzem, nincsenek meg bennem a készségek ahhoz, hogy háztartásbeli legyek”.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Angelina Jolie túl kedves volt 14 éves kollégájával a legutóbbi forgatásán

A rendezőnek kellett emlékeztetnie, hogy a szerepe szerint ő egy anyai érzések nélküli tűzoltó. Itt egy előzetes!

10 · Apr 21, 2021 06:23am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments