Tegnap írtuk meg, hogy Gáspár Evelin exéről nyilatkozott, aki annyira képtelen volt beletörődni a szakításba, hogy a celebről készült, meztelen fotókkal zsarolja és üzenetekkel zaklatja Gáspárt, aki Insta-oldalán is beszámolt bántalmazó kapcsolatáról. Az exet, nevesítve Gazsi Boldizsárt megkereste a Blikk, aminek a férfi azt nyilatkozta, Gáspár teljesen tönkretette és megcsalta.

Gazsi azt is állította, a Gáspár család azt akarta, hogy vegye el Evelint, még egy 1,8 millió forintba kerülő gyémántgyűrűt is kinéztek a lánykéréshez. 

Nekem nem volt ennyi pénzem, csak 650 ezer, de annyiért nem felelt meg nekik. 

A férfi ezért úgy gondolta, ha kell, az autóját is eladja, csak hogy meg tudja venni a drága gyűrűt. Szakításuk időpontjáról mást nyilatkozott az expár, míg Gáspár Evelin szerint még januárban szétmentek, a férfi azt mondta a lapnak, néhány nappal ezelőtt is együtt aludtak. Gazsi bevallotta, hogy valóban készített Gáspárról meztelen fotókat, amiket tényleg kirakott a netre, amit azóta már meg is bánt. Azért lett dühös a celebre, mert megtudta, hogy megcsalta őt. 

Hétfőn tudtam meg, hogy Evelin az unokatestvéremmel csal meg engem, láttam őket együtt. A fiú bevallotta, hogy így igaz, Evelin viszont tagadta az egészet. Szégyellem magam, rosszul viselkedtem, és össze voltam zavarodva, ezért kitettem az internetre Evelinről meztelen fotókat, és csúnya dolgokat írtam róla, de ezt nagyon megbántam.

A labilis idegzetű férfit annyira megviselték a történtek, hogy családja attól fél, öngyilkos lesz. 

Evelin tönkretett engem, teljesen kikészültem, nem maradt más megoldás, mint hogy terápiára menjek.