Ahogy arról korábban beszámoltunk, Harry herceg és Meghan Markle Oprah Winfrey 90 perces interjúműsorában fogják elmondani a saját verziójukat a megxitről, és mindarról, ami az utóbbi egy évben történt velük. A beszélgetést március 7-én adja a tévé – amely napra II. Erzsébetnek is egy fontos és látványos programját időzítették, írja az E! News. A Westminster Abbey hivatalos honlapján közölte, hogy az eredetileg március 8-ra tervezett, de a koronavírus miatt elhalasztott Nemzetközösség Napját végül mégis megtartják, csakhogy nem 8-án, hanem 7-én, vasárnap. 

Persze a koronavírus miatt nem a szokott módon ünneplik meg a nemzetközösség fennállását és összetartását, hanem többnyire online. A királynő előre felvett beszédét a BBC vasárnap fogja közvetíteni, de az ünnepségen nemcsak II. Erzsébet, hanem családja többi tagja, például Károly vagy Vilmos herceg is szerephez fog jutni. Meghan Markle először 2018-ban vett részt a Nemzetközösség napján, tavaly pedig ez volt az utolsó hivatalos megjelenése, amire a királyi család tagjaként ment el férjével, Harry herceggel. 

Más hírünk is van Markle-ékról: a házaspár podcast-gyártásba kezdett, amit a Spotify-on lehet meghallgatni, mely céggel Harry hercegék többmillió dolláros szerződést írtak alá. 

Arra használjuk a podcasteket, hogy jelentőségteljes beszélgetéseket készítsünk. Azért hoztuk létre az Archewell Audiót, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik talán úgy érzik, nem hallják őket

– mondta Markle a projektjükről. Első adások tavaly decemberben már el is készült, amiben többek között Elton Johnnal beszélgettek. A házaspár a Spotify egyik Youtube-ra is felkerült videójában is feltűnt, szúrta ki a Page Six, ahogy azt is, hogy a Markle-ön látható citrommintás ruha egy Oscar de la Renta-darab. 

És hogy mit érdemes tudni a ruháról? Például azt, hogy 3,490 dollárba, vagyis picivel több mint 1 millió forintba kerül.