Cicciolina 69 éves, és már megint arról beszélt, hogy hazaköltözne Olaszországból Magyarországra, mivel kint nehezebben tud megélni, főleg most, hogy a covid-járvány miatt megcsappantak a bevételei. Staller Ilona a Blikknek azt nyilatkozta, hogy lenne egy esélye egy feltehetőleg jól fizető munkára, de ő nemet mondott:

Sokszor szóba hozzák, hogy egy nagy, utolsó felnőttfilmes visszatérést még engedjek meg magamnak. Volt is ilyen terv, de nem akarok már ilyesmivel foglalkozni. Persze, a testiség mindig a lényem része lesz, de már nem a kamerák előtt.

További hírek, érdekességek hazai hírességekről:

  • Azt a „meglepő” „titkot” mondta el Gianni Annoni sztárséf a Blikknek, hogy nagy AC Milan-drukker, és feleségével, Debreczeni Zitával az hozta őket még közelebb egymáshoz, hogy mindketten rajonganak Zlatan Ibrahimovicért. Annoni ezen kívül azt meséli, hogy ha úgy alakul, lehet, hogy vállalnak majd második gyereket.
  • Kilenc év után kibékült egymással Bangó Margit és lánya, Marika. Ezt az információt a Story magazin tartalmazza, a lapnak a híresség többek között a következőt nyilatkozta: „előre nézünk, és többé nem feszegetjük a múltat. Kilenc évet nem lehet bepótolni, de együtt tartunk egy szebb jövő felé.”
  • Lakatos Márkot ma reggel a Reggeli című műsorban felköszöntötték kérdőjeledik születésnapja alkalmából. Az adásba a stylist/műsorvezető édesanyja is belejentkezett, alább látható erről egy videó. A Wikipédia szerint Lakatos Márk 43 éves, de az alábbi felvételen az hangzik el, hogy ez nem a valós adat, hanem meg van hekkelve az online enciklopédia.

Ön szerint hány éves lehet Lakatos Márk?

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Tervben volt Cicciolina (69) felnőttfilmes visszatérése, de ő nemet mondott és más hírek

Bangó Margit kilenc év után kibékült a lányával, a nap kérdése pedig, hogy hány éves lehet a ma születésnapos Lakatos Márk. A Wiki rosszul tudja!

5 · Jan 15, 2021 10:05am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments