Matthew McConaughey a Fox Newsnak beszélt hamarosan megjelenő Greenlight (Zöldlámpa) című memoárjáról, amit korábbi naplói felhasználásával írt meg. A színész elmondta, hogy 14 éves korától írja le, ha szívfájdalma van, de azt is, ha éppen minden tökéletes az életében. Könyvéből már ki is szivárgott egy részlet,  amiben szülei viharos kapcsolatáról értekezik, most pedig egy újabb információmorzsát árult el belőle: a színész elmondta, hogy 15 évesen egy zsarolás miatt vesztette el szüzességét. 

Megzsaroltak, ezért kellett szexelnem. Így vesztettem el a szüzességemet 15 éves koromban. 

A sztárt azért is megviselték a történek, mert azt hitte, a házasság előtti szex miatt a poklok tüzén fog elégni. 

Persze, ma már tisztában vagyok azzal, hogy ez nem így működik. 

McConaughey egy másik kellemetlen szexuális élményéről is beszélt, mely szerint 18 éves korában egy férfi eszméletlenre verte majd molesztálta őt egy kamion hátuljában. A sztár egyik esetet sem fejtette ki részletesebben, de azt hozzátette, hogy úgy alapvetően nem érzi magát áldozatnak, sőt. 

Nagyon sok bizonyítékom van rá, hogy a világ azon dolgozik, hogy boldoggá tegyen.