A Nyerő Páros idei évadának két játékosa, Járai Máté, színész, és felesége Kira, már a műsor elején azzal sokkolták a nézőket, hogy nyíltan felvállalták, nyitott házasságban élnek. A színészt a Blikk kérdezte előbbi kijelentéséről, de Járai egyből azzal kezdte, az, hogy nyitott kapcsolatban élnek, még nem jelenti azt, hogy bárki becsatlakozhat hozzájuk harmadiknak

Talán nem is ez  (nyitott házasság - a szerk.) a legjobb kifejezés, mert az azt jelenti, hogy ebbe a kapcsolatba bárki bejöhet, de ez nem igaz. 

A pár 21 éve van együtt és 16 évvel ezelőtt házasodtak össze és 2013-ban fordult elő először, hogy háromszemélyessé bővült a kapcsolatuk, mesélte közös történetük kronológiáját Járai. 

A válások többsége megcsalás miatt van, nem akartunk erre a sorsra jutni. Ahogyan mi mondjuk, a szeretet legfelsőbb foka az, amikor a párodat nem akarod élményektől, boldogságtól és kalandoktól megfosztani, ezért a saját érzéseidet és fájdalmadat tanulod meg kezelni, és szemet hunysz afölött, ha mással is együtt van.

Az első kikacsintásnál Kirának tetszett meg egy férfi, aki viszonozta szimpátiáját. Bár Járai mindvégig tudott felesége terveiről, hiszen egy szabályuk van: a randik előtt mindig megbeszélik, kivel találkozik a másik, nagyon nehéz volt megbocsátani feleségének a félrelépést. 

Egy ilyen helyzet néha ajtócsapkodással, átsírt éjszakákkal jár, de amíg van megbocsátás, ez kezelhető. Régebben volt egy szabályunk, mindenki csak egyszer találkozhat, akivel éppen van, de már ez sem fontos.

Kira a Blikknek azt mondta, a nyitott házasság csak azoknál a kapcsolatoknál működhet, ahol kikezdhetetlen a felek közötti bizalom és szeretet. Persze, nem kockázatmentesek a randik, Kira már tapasztalta, hogy érzések kezdenek kialakulni benne aktuális randipartnere iránt.  Amikor pedig férje előző éjszakai kalandjairól mesél, egyszerre találja "izgatónak és fájónak".

Sokszor próbára tettük a kapcsolatunkat, és az, hogy ennyi idő után is szeretetben vagyunk együtt, minket igazol. Nem mondom, hogy követendő példa a miénk, hiszen voltam már én is nagyon féltékeny, fájt, hogy Máté kivel találkozik, de mindig felülemelkedtünk ezen.