Emma Stone és Dave McCary tavaly decemberben jelentették be, hogy eljegyezték egymást. A színésznő és a komikus nem is akartak sokat várni az esküvővel, azonban a pandémia miatt kénytelen voltak elhalasztani a várva várt menyegzőt. Meglehet, hogy beleuntak a várakozásba.

Stone és McCary ugyanis a napokban arany karikagyűrűt villantottak, amikor Los Angelesben sétálgattak együtt - írta meg az E-online. Mint kiderült, a szóban forgó ékszert az énekesnő már hónapokkal korábban is viselte, amikor Reese Witherspoonnal karöltve vezettek webkamerás műsort a Youtube-on.

Előfordulhat tehát, hogy ugyan a pár lemondta a lagzit, végül mégis megtartották a nagy napot, csak éppen minimális jelenlévő számmal, titokban.