Madonna a héten jelentette be, hogy a sztriptíztáncosnőből Oscar-nyertessé vált Diablo Codyval közösen ír forgatókönyvet arról, milyen volt az élete onnantól kezdve, hogy a '80-as évek elején New Yorkban ismeretlenként nyomorgott, odáig, hogy szupersztárrá vált. Rendezni ő maga fogja, de hogy a főszereplő ki lesz, azt egyelőre nem lehet tudni, mindenesetre olvasóinknak van egy határozott favoritja a tegnap beindult szavazás szerint. A film fókuszában a zene lesz Madonna bejelentése szerint, de itt a heti trendben most a hír apropóján a divatra fogunk koncentrálni, ami a popkirálynő karrierjének java része alatt szinte ugyanolyan fontos volt, mint a zene.

Mivel a történet várhatóan elsősorban a '80-as évek első felében fog játszódni (1985-ben Madonna már világsztárnak számított), alább azt tekintjük át, mi tette a korai Madonnát annyira egyedivé, felismerhetővé és a mai napig emlékezetessé. Mint a heti trendben mindig, ezúttal is hat dologról lesz szó részletesebben, van egy csomó fotónk, cikk alján pedig várjuk az ön véleményét egy szavazat formájában!

Lenőtt és kócos haj

Kezdjük a frizurával! A '80-as évek a hatalmas hajak évtizede volt, és ebbe a trendbe Madonna a punkfrizurák egy verziójával kapcsolódott bele. Hullámosított, melírozott haja volt, de direkt trehányra megcsinálva, mintha csak fél kézzel tűzte volna meg valahol siettében, és időnként úgy is nézett ki, mintha nem pont aznap reggel mosta volna utoljára. Kattintson a képre, rengeteg jó retrófotónk van Madonnáról 1985-ig bezárólag, az elsőkön a frizuráira láthat példát!

Színes ruhák

Nem mintha Madonna nem mutatkozott volna csupafekete szettekben időnként ebben a korszakban, de nem ezek maradtak meg a kollektív emlékezetben, hanem inkább azok a néha szemfájdító színpárosítások, amik annyira jellemzőek voltak a '80-as évek sportszerűen űzött ízléstelenségére. Ekkoriban ha Madonna színesbe öltözött, akkor extratarka volt: neonszínek, alapszínek, pasztellszínek, minden volt, általában egyszerre.

Dzseki

Nagyon fontosak voltak a korai Madonna-szettekben a blézerek és (farmer)dzsekik. A Kétségbeesve keresem Susant című film jó példa erre: a másfél órás mozifilm teljes cselekménye gyakorlatilag Madonna blézere körül forog. Ezekből a dzsekikből jónéhány manapság muzeális értéknek számít, hiszen némelyiket Keith Haring díszítette ki saját kezűleg a csináld-magad-divat jegyében. Valószínű egyébként, hogy Keith Haring is benne lesz a most készülő forgatókönyvben.

Kilátszó köldök

Ezek alatt a dzsekik alatt Madonna általában túl rövid felsőket hordott, azaz általában kilátszott a köldöke, erre is meg lehet nézni jónéhány példát a képösszeállításban. Érdekes, hogy az azóta uniszex viseletté vált haspólókat manapság inkább a '90-es évek divatjával, illetve a Spice Girls fénykorával kapcsoljuk össze, pedig akkor már rég nem volt újdonság az ilyesmi: Madonna egy évtizeddel korábban mutogatta már a hasát, ha kellett, ha nem.

Miniszoknya+(harisnya)nadrág

Még egy dolog, amit Madonna már a '80-as évek elején tolt, de aztán a '90-es években lett igazán trendi: szoknya alá nadrág. Ez Madonnánál még általában miniszoknyát és harisnyanadrágot jelentett, lehetőleg eltérő, még jobb, ha egymást kifejezetten ütő színekben. A szoknyára rá jöhetett egy teljesen funkciótlan öv egy harmadik színben, mert miért ne. És persze ehhez jöhetett még egy hasonlóan tarka smink is, amint azt a képeken szintén meg lehet figyelni.

Kiegészítők

Direkt azt hagytam utoljára, ami talán a leglátványosabb, illetve mai szemmel a legszembetűnőbb: a kiegészítőket, amiket Madonna ekkoriban ipari mennyiségben viselt.

Ön mit szeret a legjobban a korai évek Madonnáján?

A sok közül a legemlékezetesebb három dolog. Egyrészt a Boy Toy feliratú öv, amiről pont nincs kép a galériában, másrészt a fekete napszemüveg, amiről pont van, harmadrészt meg a rengeteg kereszt, amik a most már 62 éves Madonna fotóin azóta is rendszeresen feltűnnek, csak esetleg manapság már nem ilyen nagy mennyiségben.

Fülbevalók, karkötők, nyakláncok, általában mindből több, plusz öv plusz valami a hajban, gyakran egy jó nagy masni. Van egy-két olyan kép Madonnáról ebből a korszakból, hogy azt könnyebb összefoglalni, hogy mi nincs rajta, mint azt, hogy mi van.

Nos, a fiatal Madonna által kedvelt fenti hat trend közül ön mai szemmel melyiket tartja a legszimpatikusabbnak? Mi tetszett a legjobban a fotók nézegetésekor? Ha van kedve, szavazzon!