Esős napra virradtunk, de csodás hazai celebhíreinktől talán még a nap is meggondolja magát, és hét ágra fog ragyogni. Napindító lapszemlénkben összegyűjtöttük a reggel legizgalmasabb magyar sztárhíreit, kezdjük is a sort mindjárt Détár Enikővel, akiről a Bors írta meg, hogy háromszor is neki kellett kezdenie az általános iskola első osztályának. Minderről tanár édesanyja tehet, aki azt akarta, hogy Détárnak kitűnő bizonyítványa legyen, csakhogy a színésznő, akit pedagógusnak szánt az anyja, két négyest is szerzett, ezért a szülő elérte lánya iskolánál, hogy Détár másodjára is végigjárja az első osztály. Viszont mivel ekkor is szerzett egy négyest, harmadjára is nekifuthatott.

Ennél sokkal kevésbé meghökkentő hír (legalábbis reméljük), hogy Sáfrány Emese betöltötte a 32. életévét. Ahogy látjuk, több tortával is ünnepelt. 

Vannak olyan hírességeink is, akik nyaralnak, például Palvin Barbara, aki megörökítette, hogyan ölelték meg szerelmével egymást forrón egy hideg tóban. 

Ahogy  már korábban megírtuk, Mihalik Enikő is vakációzik, ő a Balatonon, ahol most először vitorlázott is. Hogy ez az első alkalom csak a balatoni vitorlázásra értendő, vagy a modell még soha életében nem vitorlázott, nem tudjuk, mindenesetre nézze csak meg, hogy néz ki egy szupermodell a fedélzeten. 

 Fluor Tomi megfordította a „rajongó kitapétázza a szobáját kedvenc énekesével”-hagyományt. Az énekes büszkén, mosolyogva mutatta meg, mennyire örült annak a bekeretezett, a tavalyi Strand Fesztiválon készült fotónak, amelyen a közönségével együtt látható a zenekara. 

És ha mindezeket a híreket megemésztette, jöjjön a címszereplő Kulcsár Edina, akinek a napokban nyílt meg a hatodik boltja, aminek hihetetlenül örül, meg is köszönte az erről szóló Insta-posztjában a sok támogatást a férjének, valamint elárulja magáról, hogy pocsék főnök volt, hagyta, hogy beosztottjai a fejére nőjenek. Fránya túlzásba vitt empátia! 

Csuti szerint túlságosan empatikus vagyok és ez velem a ,,probléma”. Hozzáteszem teljes mértékig igaza volt/van. Én is éreztem, érzem, hogy a fejemre nőnek az emberek, szóval van még mit tanulnom, bár a húgom érkeztével lehet, erre nem is lesz szükség.