Az Instagram-oldalán tudatta követőivel az énekesnő, hogy arra jutottak párjával Krausz Gáborral, többé nem tesznek közzé képeket a kislányukról, sőt a korábban feltöltött képeket is törölte a közösségi oldaláról, illetve ugyanezt tette férje és a testvére, Tóth Vera is.

Az elmúlt napokban a hírességek körében is nagy port kavart a Kaleta-ügy. Lilu például közösségi oldalán értekezett arról, hogy mennyi veszélyt rejthet, ha az ismert emberek gyermekeikről készült képekkel és posztokkal árasszák el az Instagramot.

Tóth most azt mondja, időközben maga is rájött, hogy a gyermek közszemlére tétele mivel járhat, ezért inkább minden képet eltüntetett, és a jövőben a kicsiről készült fotókat csak a szűk családon belül mutatja majd meg.

Hoztunk családilag egy nagyon fontos, hetek óta fontolgatott döntést, miszerint Gyermekünkről, Krausz Hannaróza Máriáról több fotót nem osztunk meg a nyilvános social felületeinken. Az eddigi, vele kapcsolatban feltöltött fotókat, tartalmakat is töröltük. Ezt férjem, Krausz Gábor és testvérem, Tóth Vera is megtette. Miért? Azért, mert a gyermekünk a legfontosabb. Szeretnénk a jogait tiszteletben tartani akkor is, ha még nagyon kicsi, és azt hisszük, sok minden nem számít még ebben a korban... Rájöttünk, minden számít... Eddig nem ástuk bele magunkat ebbe a témába, csupán a boldogságunk, szerelmünk gyümölcsét szerettük volna világgá kürtölni. Semmilyen 'ego ügy', magamutogatás és érdek nem fűződött Hannával kapcsolatos megnyilvánulásokhoz.. Hannaróza egy csoda, úgy jött az életünkbe, hogy azt hittük, mi soha nem élhetjük át a szülői érzéseket, hogy nem foganhat meg, de megérkezett és ez felülírt mindent. Ajándék volt és most is csak gyönyörködni tudunk benne. Viszont annak ellenére, hogy mi azt hisszük, a világ egy szép, békés, jó hely, azt tapasztaljuk, hogy már nem olyan, mint jónéhány évvel ezelőtt, (mint pl a mi gyermekkorunkban), így nem akarjuk többé csodálatunkat kifejezni a social felületeinken úgy, hogy gyermekünk arca is látszik. Ez maradjon a mi, privát megélésünk. Ezzel talán megvédhetjük őt sok veszélytől, amikről talán nem is tudjuk, hogy léteznek. Sok álmatlan éjszaka, beszélgetés eredményezi felelős döntésünket. Ösztönözni szeretnénk erre a többi, híres/hétköznapi anyukát, apukát is. Persze, mindenkinek szíve joga, hogy tesz... Mi így látjuk helyesnek. Köszönjük mindenkinek, aki segített ebben a döntésben

– írta Instagramján az énekesnő.