Persze az is előfordulhat, hogy nincs ok-okozati összefüggés, de Sarka nemrég Insta-sztorijában posztolt közös edzés utáni képet, mellékesen pedig megjegyezte, hogy azóta fáj a foga. Mindeközben Horváth Éva bemutat egy lassított fejest, Palvin Barbara pedig még mindig szemkápráztatóan tud mosolyogni.

Ha nincs jobb dolga, tartson velünk!

A két üzletasszony igazán sok időt tölt együtt, persze ez nem csoda, hisz közös cégeik mellett nagyon jó barátnők is. Mindketten rendszeresen posztolnak közös, edzés utáni képeket, ahogy ezt most is tették. Láthatóan komoly energiát és időt fektetnek abba, hogy kitűnő beach bodyt mutassanak. Néha talán túlzásba is viszik, most például egy hashtag erejéig kiderült, hogy Sarka Kata fogai megfájdultak. Ha kíváncsi a közös képre, ide kattintva meg tudja nézni, de csak egy ideig, ugyanis 24 óra elteltével törlődik az Instagram-sztori.

Horváth Éva ugyancsak piros fürdőruhában viselte el a meleget, ráadásul egy lassított videóban megmutatta, hogy miként lehet fejest ugrani egy medencébe. 

Palvin Barbara olyan mosolyt eresztett el az Instagramján, hogy az embernek óhatatlanul jó kedve lesz tőle - ezt a képet a szerdai nap felvillanyozásának érdekében helyeztük el gyűjtésünkben. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sunday 🙆🏻‍♀️

Barbara Palvin (@realbarbarapalvin) által megosztott bejegyzés,

Végül Csősz Boglárkával búcsúzunk, aki egy roppant laza, de stílusos szettben mutatta meg a lábait a kamerának és követőinek. A képhez mellékelt szövegből az is kiderült, hogy egy gyógyfürdőbe látogatott el, és ezzel megkezdte a koronavírus utáni életét. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Sarka Kata annyit edzett Rogán Cecíliával, hogy a foga is belefájdult

Persze ez csak mellékes információ, a két üzletasszonyremek formában van, épp úgy, ahogy Palvin Barbara, Horváth Éva és Nicole Scharzinger is.

27 · Jul 01, 2020 03:39pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments