Két vicces egybeesésnek is tanúi lehettünk a napokban a Velveten. Éppen a múlt héten írtunk arról, hogy ugyan tavaly Emily Ratajowskié lett volna a képzeletbeli pucérkodási trón, de idén úgy néz ki, Bella Hadid szemelte ki magának ezt a helyet. Erre alig pár nappal később Emily Ratajkowski hosszú idő után újra meztelen fotókat posztolt magáról, méghozzá egyszerre hármat, mintha csak kikérte volna magának, hogy bárki a helyére léphet. Most szintén pár nappal később Bella Hadid is mintha állást foglalt volna az ügyben, számos, szintén pucérkodós saját képpel.

A modell a „lány a kedvenc sárga kabátjában” címmel látta el a fotósorozatot, amelyet három különböző posztban tett közzé, mindegyiken jól demonstrálva, hogy a szóban forgó ruhadarabon és egy bugyin kívül más nincs rajta.

Először csak bevezette a sorozatot egy sejtelmes darabbal.

Aztán a lapozás után már látszik, hogy a modellnek kissé melege van a kabátkában, ezért inkább szélesebbre tárja. Justin Bieber neje mellesleg azt tanácsolta neki kommentben, hogy inkább dobja is le magáról a zavaró ruhadarabot.

Végül még elhasznált néhány pózt, aztán megköszönte a bejegyzése mellett, hogy a nézők megtekintették, de most már vége az előadásnak.

Meg kell hagyni, hogy Emily Ratajkowski sorozata ennél kreatívabb volt, emlékeztetőül az egyik képet alább meg is tekintheti, aztán szavazhat, hogy ön melyik modell fejére tenné azt a bizonyos koronát.

Ön szerint melyik modell a nyerő?