Vilmos herceg visszatérne az NHS-hez, vagyis a Nemzeti Egészségügyi szolgálathoz, hogy egy mentőhelikopter pilótájaként harcoljon a koronavírus ellen, írja a The Sun. A repülés nem lenne ismeretlen a trónörökösnek, hiszen már korábban is tevékenykedett a brit légi mentőszolgálatnál, egészen 2017-ig.

A herceg a hónap elején járt az NHS dél-angliai központjában, Croydonban, akkor utalt rá, hogy ismét beülne a pilótafülkébe, hogy így vegye ki részét a koronavírus elleni harcban. Egy névtelen forrás szerint azonban ez nem megy ennyire könnyen:

Vilmos tudja, hogy az egész ország kiveszi a részét a mostani helyzetből, ezért ő is szeretne segíteni. Ám a helyzet kicsit komplikált, mivel korábban azért kellett befejeznie a repülést, hogy teljes mértékben részt tudjon vállalni egyéb, rangjából adódó feladatainak.

A szerepe, azután hogy Charles is megfertőződött (bár azóta már elhagyhatta a házi karantént– a szerk.), Harry Meghannel elrepült, András herceget pedig lényegében eltiltották a közszerepléstől, felértékelődött. Ennek ellenére Vilmos nagyon elkötelezett, hogy segítsen az embereken.

A forrás által említett András hercegről mi is cikkeztünk nemrégiben, leginkább lánya, Beatrix miatt, akinek a koronavírus miatt kellett elnapolnia május végére kitűzött esküvőjét. A hercegnő édesapja pedig azért mellőzi a nyilvános megjelenéseket, mert egyik legjobb barátjáról kiderült, hogy szexpartikat rendezett, melyben elvileg ő is érintve volt, a botrány pedig értelemszerűen sokat rontott a férfi megítélésén.