Ezen a héten is párhuzamosan néztük a kereskedelmi csatornák két 98%-ban  megegyező sémájára felhúzott műsorát, az RTL Klub Álarcos énekesét és a Tv2 Nicsak, ki vagyok?-ját. 

A Nicsak, ki vagyok? első kiesője Bíró Ica volt, akire egyik zsűritag sem tippelt.

A metál lady távozása okán Till Attila kínosan bakizott, mivel Bíró Icához fordulva azt mondta, már voltak együtt a Vacsoracsatában, majd gyorsan észrevéve a bakiját, egyből javított, hogy a Hal a tortánban, előbbi főzős reality műsor ugyanis az RTL-en, nem pedig a TV2-n futott. 

Vagyis az este egyik legnagyobb tanulsága az, hogy a két műsor annyira megkérdőjelezhetetlenül egyforma, hogy még a műsorban résztvevők sem tudják néha, melyik csatornánál vannak. 

(Csak a korrektség kedvéért: bár mindkét csatorna külföldről vásárolta a licence-jogokat, a legelső maszkos műsor a The Masked Singer volt, aminek a magyar megfelelője az Álarcos énekes.)

Visszatérve a kiesőkre, az Álarcos énekesben az Unikornisnak, vagy

Kökény Attila kellett távoznia

Ami pedig a Nicsak, ki vagyok második kiesőjét illeti, az ördögnek öltözött

Curtis esett ki. 

Itt Majkáék csapata sikert is könyvelhetett el: ők kitalálták, hogy a rapper lapult az álarc mögött. 

A műsor harmadik kiesője pedig Hosszú Katinka egykori párja, 

Shane Tusup volt, 

aki csak angolul tudott válaszolni Till Attila kérdéseire, aki ellenben annyira le volt fagyva, hogy nem igazán értette meg, mit mond az edző, meg is kérte a zsűritagokat, hogy mondjanak már valamit.

Az pedig már csak egy költői kérdés marad, hogy vajon ki beszélt helyette a műsor korábbi részeiben, amikor az álarcot viselő figuráknak magukról kellett néhány információt elárulniuk.