Kelemen Anna az utóbbi időben keresi saját magát, pontosabban a pozícióját és funkcióját a világban. Szerepének, egyéniségének feltárását gondolkodás nélkül bocsátja a köz épülésére. Sokat beszél a politikáról, közösségi oldalain számos „kiáltványt” fogalmaz meg, amelyekben kritizálja a médiát, az influenszereket és a napi politikát. Állítása szerint mindez arról szól, hogy ő maga a nép gyermeke, és úgy lát rá a világ dolgaira, illetve a magyar viszonyokra, mint egy átlagpolgár. Közben pedig celeb-titulusának és szexualitásának hála lehetősége van hatni, formálni a közgondolkodást, és kritikái túlmutatnak a kommentelők igazságain.

Persze sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mi játszódik le az egykori playmate fejében, mikor népnevelő célzattal tesz közzé meztelen képeket, némi filozófiai okfejtéssel kiegészítve azokat. Miről szólhat vajon politikai, társadalmi szerepvállalása, mi a célja a kissé nárcisztikus önismereti térningen és a like-okon túl?

A kérdésre vonatkoztatható válaszokat most az Azonnali.hu-nak adta meg a modell.

Az interjúban szinte mindent érintenek, a #metoo mozgalomtól, a Borkai-ügyön át, addig, hogy ki számít prostituáltnak, és miként ítélik meg azt az embert, aki nyíltan vállalja ezt az életformát.  Az újságíró felvetésére (nem gyengíti-e egy politikai gondolat hitelességét, ha pucér képekkel egészítik ki azt) Kelemen röviden kifejti,  szükséges ez a máz ahhoz, hogy olyanokhoz is eljusson a lényeg, akik esetenként inkább csak a szexuális kielégülésük miatt keresik fel az oldalait. A konklúzió pedig egyszerű és nagyszerű,

ha valaki okosan csinálja azt, amit csinál, mindegy, hogy mi a tevékenység. 

Csak ez az út létezik. Azt nem tudom, hogy elolvassák-e a kép mellett a szöveget, de szerintem igen. Ha csak a fele elolvassa és elgondolkodik rajta, pedig korábban nem is érdekelte, akkor annak akár irányadó is lehet. (...) Egyébként ez nem promóció. A szexualitás nálam valami átlagtól eltérő kielégülés. Kíváncsi és szexet szerető ember vagyok.(...) Szerintem én vagyok a jolly joker, mert ha nincs téma, akkor is elő lehet kapni, hogy mondjak egy slágfertig mondatot. A bulvárszcénában ez könnyen hozható, nem is igényel túl sok energiát ebben izgalmasnak lenni. De a karakterem is kell, hiszen van benne szex, pénz, és volt benne drog. Ezek mozgatják az embereket

– mondta el a lapnak, majd a #metoo-ra terelődött a szó. Kelemen szerint a zaklatások összességében két emberen állnak, és az sem mindegy, hogy ki zaklatja az embert. Ő például örült volna, ha Plácido Domingo zaklatja. (Állásfoglalása nem egyezik szerkesztőségünkével – szerk.)

Ez két emberen áll. Az egész alapvetően színésznőktől és a szereposztó díványtól indult. Nem értem, hogy egy kezdő színésznő mit gondol, amikor odamegy egy producerhez? Az érzelmi zaklatást sokkal durvábbnak tartom, de a a fizikainál mindig megkérdőjelezem, hogy miért csak sokkal később szól valaki például. De vegyük csak Plácido Domingo ügyét! Hát én őt kérem, hogy zaklasson! Egy világsztár! Hagyjuk már, hogy nem számít, milyen pozícióban van! Óriási betűkkel írnám ki, hogy engem zaklatott a Domingo, ez elismerés! Most mondok egy durvát: sajnos kialakult a nőknél az a mentalitás, hogy nekünk fáj a szex, és kegy, hogy lefekszünk a férfiakkal. Én a férfiak lelkét is sajnálom, hogy a nők kikérik maguknak. Ráadásul a metoo-zók sokszor idősödő hölgyek, és kicsit olyan hangulata van, mintha visszasírnák azokat az időket, amikor zaklatták őket.

Kelemen ennél a pontnál kifejti, hogy minden csak viszonyítás kérdése, meglátása szerint a prostituáltak és a luxusfeleségek között sincs valójában olyan nagy különbség.  

Meg lehet vizsgálni, hogy magas pozícióban lévő férfiak nőinek és feleségeinek egy része miben különbözik a magamfajtától. Olyan sokban talán nem.

Majd hozzáteszi, hogy ugyan nem szereti, ha lekurvázzák, de összességében okos kurvának lenni nem is olyan rossz dolog. 

Már nem zavar, ha lekurváznak. A nevét nem mondom el, de egyszer beszélgettem egy emberrel, akire én nagyon felnézek, és tőle kérdeztem, hogy végül is kurvának vagyok-e titulálva, és igent mondott. De ez egy csúnya szó, pedig ugye a német Kurven szóból jön, szóval még idomok is vannak. De okos kurvának lenni jó: ott van Madonna, Monica Lewinsky akár. Az nem szar dolog. Buta, ócska kurvának lenni az már az. Hajrá, okos, drága kurvák!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Kelemen Anna: „hajrá, okos, drága kurvák!”

Kelemen Anna most az Azonnali című politikai lapnak nyilatkozott, többek között azt, hogy már nem zavarja, ha lekurvázzák.

45 · Feb 17, 2020 01:52pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments