Egy ideig úgy volt, hogy a ma aktuális heti trend az arctetoválásokról fog szólni, hiszen az elmúlt bő egy hétben Post Malone, Presley Gerber és Amber Rose is szállított egy-egy újat, szóval úgy tűnik, hirtelen különös népszerűségre tett szert ez a trend.

De a héten ért véget a New York-i divathét is, és amikor átnéztem ennek az anyagát, egy olyan dologra lettem figyelmes, ami még az arctetoválásoknál is érdekesebbnek/meghökkentőbbnek tűnt. Először egy hatéves kislányt találtam a divathéten menőzők között, de aztán találtam egy ötévest is, és mindketten évek óta influenszerkednek, a mostani divathéten már rég visszajáró vendégeknek számítottak. Plusz az arctetoválásokat már úgyis megírtuk, Aria De Chicchisről és Taylen Biggsről azonban ön jó eséllyel még sosem hallott, mi pedig szeretünk újat mondani. Úgyhogy veselkedjünk neki, mindkét influenszer-kislányt három-három eheti szettjén keresztül mutatjuk be önnek alább!

Aria De Chicchis fekete-ezüstben

Aria De Chicchis instagramos biójában a link erre a róla szóló cikkre mutat, amiből kiderül, hogy a kislány dél-afrikai származású, és már négy évesen divatbemutatókra járt, sőt, két évesen modellkedett először. Aria De Chicchis annyira komolyan veszi az influenszerkedést, hogy amikor a tavaly szeptemberi divathéten járt, akkor a névjegyét osztogatta a hírességeknek, amint azt ez az Instagram-poszt megörökíti. Ezen a héten szintén az első sorokban ült a divatbemutatókon, persze szigorúan mindig napszemüvegben. Az első szett, amit mutatunk tőle, fekete-ezüst árnyalatokkal operál, nagy látványos gallér és színjátszós cipő van hozzá.

Aria De Chicchis rózsaszínben

A második szettet Claudia Li bemutatójára viselte Aria De Chicchis, és kíváncsi lennék, hogy anyukája a pornósok bemutatójára is elvitte-e, vagy esetleg pont azt kihagyták. Ez az esemény mindenesetre még szombaton volt, és a jelenleg 5 éves kislány egy rózsaszín szettben tekintette meg a 2020-21-es ősz-téli kollekciót. A ruciján egy szintén rózsaszín, szőrös bolerót viselt, amit egy virágos bross fogott össze, és az egészhez volt egy citromsárga bundácska is.

Aria De Chicchis kék-lila-ezüstben

Kedden pedig Bibhu Mohapatra divattervező show-ját tekintette meg az 5 éves influenszer, akinek az Instagramját természetesen az édesanyja kezeli, feltehetőleg részben azért, hogy ha alkalmanként felkerül egy-két esetleg negatív komment valamelyik posztra, akkor azt a gyermek ne lássa. A kislány a kedd estét a fenti szettben abszolválta, a felsője elsősorban kék és lila színekben játszik, míg a nadrágja ezüstös.

Én kicsit aggódom, hogy mit fognak szólni a követőrajongók, mert itt ugyanaz a cipő van rajta, mint amit a fenti fekete-ezüst szetthez viselt. Nem mondom, hogy ne passzolna remekül a színjátszós bakancs ehhez az összeállításhoz is, de gyanítom, hogy az influenszerek könyörtelen világában nemigen engedheti meg magának az ember, hogy ugyanazt kétszer felvegye, főleg egy divathéten! Nem baj, majd a környezettudatosságra fogja, hogy azért viselte kétszer, mert ezzel is védeni szeretné az őserdőket – így bizonyára menthető a helyzet.

Taylen Biggs fehérben

És akkor nézzük Taylen Biggst, aki egy évvel idősebb, azaz hat éves, és az Instagramon nagyságrendekkel sikeresebb kolléganőjénél: őt kétszázezren, míg De Chicchist csak négyezerhatszázan követik. Biggs fiókját is édesanyja kezeli, aki kislányáról olyan képeket tesz ki, amiken a bemutatón az első sorban ülve napszemüvege felett átnézve videózza a mobiljával a legújabb divatot. Biggs persze viseli is a divatot, amit videóz, az első szett, amit mutatunk tőle, fehér alapszínű, de fekete pöttyös. A ruhát hátul egy nagy, rózsaszín masniuszály díszíti, míg a kislány a feje tetején egy nagy, kék masnikontyot visel.

Taylen Biggs feketében

Az előző ruhát Biggs hétfőn viselte, ezt pedig kedden. Itt a fekete az alapszín, erre jön rá egy átlátszó fehér köpeny. A kislány sehova sem megy egy rendes adag műhaj nélkül, ezúttal piros-sárga-kék copfot csináltak neki. És a fenti képen látható arckifejezéshez hadd tegyem még hozzá, hogy Biggs minden bizonnyal rájátszik arra, hogy néha Miniwintourként szokták emlegetni, utalva Anna Wintourra, az amerikai Vogue legendásan szigorú főszerkesztőnőjére, akit Meryl Streep olyan zseniálisan parodizált Az ördög Pradát viselben.

Taylen Biggs ezüstben

És az utolsó három kép a Dirty Pineapple nevű márka szerdai bemutatójáról érkezett, reméljük, rákattintott már valamelyik fotóra, mert csak akkor lát mindent, ha végiglapozza a fénykép-összeállítást!

Melyik összeállítás tetszett önnek a legjobban?

Nos, ezen az alkalmon Taylen Biggs egy ezüstös ruhácskában volt, amely elég erősen idézte a húszas évek stílusát. Mármint az 1920-as évekét. A rojtokból álló rucihoz volt egy nagy gallér (ezek szerint a nagy gallér most trend? Aria De Chicchisen is volt ilyen), egy hupirózsaszín konty és látványos napszemüveg, de ez még mind semmi, mert Biggs homlokranyalt babahajai gyöngyökkel voltak felékesítve!

És hozzá kell tenni még, hogy a divathéten részt vett a két kislány mellett többek között Desmond Is Amazing is, aki egy 11 éves drag queen, de őt ebből az összeállításból kihagytuk, egyrészt mert itt már írtunk róla, másrészt mert ő már szinte öreg De Chicchishez és Biggshez képest. Nos, önnek hogy tetszik az 5-6 éves influenszerek divatja? Szavazzon a kedvencére, ha van kedve!