Közel egy hétig tartott a botrány Schobert Norbi kijelentése után. Az üzletember édesanyja tegnap azt nyilatkozta, hogy egyetért fiával, ám tény, hogy fogalmazhatott volna finomabban. Maga Schobert is úgy döntött, hogy elfogadja ezt, és élő videóban elnézést kért a stílusáért, ám a véleménye mellett továbbra is kitart.

Nagyon sokan azt várják tőlem, hogy kérjek bocsánatot. Most eljött az ideje. Szeretnék bocsánatot kérni a stílusom miatt, azonban a mondandóm és tartalom miatt soha nem fogok

– mondta a videóban Schobert.

Az üzletember közel fél órán át élőzött, és elmondta, hogy meglepte a gyűlöletkampány, ami az utóbbi napokban ellene irányult. Az pedig kifejezetten felháborítja, hogy nem csak őt, de a családját is bántották az ügy kapcsán, rengeteg gyűlölködő üzenetet kaptak. Természetesen akadtak olyanok is, akik egyetértettek vele, hiszen az üzletember egy szóval sem mondta, hogy nem kedvelné a ducibb hölgyeket.

A továbbiakban Schobert Norbi ismét elmondta, hogy az elhízás ellen tenni kell, és nem csak a nők, hanem a férfiak is érintettek benne. Az pedig büszkeséggel tölti el, hogy sikerült egy jóízű közéleti vitát kirobbantania.

A jövőt illetően is tartogat még meglepetéseket az üzletember, ugyanis Instagramon bejelentette, hogy a mai nap folyamán ismét egy megosztó témát fog feszegetni.

Tettem amit tettem. Miért? Nézzétek mire használom! Holnap 20h újra élő! Más téma, de durva! Döngő léptekkel érkezem. Ölelés Nektek! Norbi the public enemy

– olvasható a posztban.